Az Assisi Szent Ferenc halálának, azaz Transitusának 800. évfordulója alkalmából meghirdetett Szent Ferenc-emlékév keretében 2026. október 12-én, hétfőn 15 órától előadást tartottak Assisi Szent Ferencről és a ferencesek bánsági jelenlétéről a temesvári Adam Müller-Guttenbrunn Házban, a Temesvári Német Demokrata Fórum székházában. A rendezvényt a „Volksuniversität Temeswar” / „Volkshochschule” – Temesvári Népfőiskola szervezte. Az „Assisi Szent Ferenc és a Szent Ferenc-emlékév. Ferencesek a Bánságban” című előadást dr. Claudiu Călin egyházmegyei levéltáros tartotta.


A prezentáció során Assisi Szent Ferenc életének és lelkiségének néhány fontos mozzanatát idézték fel, többek között az anyagi javakról való lemondását, a Kisebb Testvérek Rendjének megalapítását, a Jézus születését megjelenítő első betlehemi jelenet megrendezését 1223-ban, Greccióban, valamint a stigmák elnyerését 1224-ben, La Verna hegyén. Az előadó kitért a ferences lelkiség művészetre, festészetre és építészetre gyakorolt hatására is, hiszen Szent Ferenc a képzőművészeti alkotások egyik leggyakrabban ábrázolt vallási személyisége.
Az előadás jelentős részét a ferencesek egykori Csanádi Egyházmegye, illetve a mai Temesvári Egyházmegye területén betöltött szerepének és történetének szentelték. Szó esett a térségben kolostorokat fenntartó különböző ferences rendtartományokról, valamint a szerzetesek Temesváron, Lippán, Aradon, Lugoson, Karánsebesen és Máriaradnán végzett tevékenységéről. Ennek kapcsán az előadó ismertette a lippai ferences kolostor történetének néhány mozzanatát, valamint a ferences szerzetesek szerepét a helyi közösségek vallási életében, beleértve az oszmán uralom időszakát és az azt követő évszázadokat is.
Külön figyelmet kapott a máriaradnai kolostoregyüttes története, ahol a ferencesek évszázadokon át jelentős pasztorális tevékenységet folytattak. Az előadó fényképeken mutatta be a kolostor folyosóinak mennyezetfestményeit, amelyeket az aradi Ulrich Géza festőművész készített, és amelyek a ferences rend szentjeit, valamint a szerzetesközösség elöljáróit, az úgynevezett gvárdiánokat ábrázolják. Szó esett továbbá egyes szerzeteseknek a kolostoregyüttes fejlesztésében és szépítésében, valamint vallásos kiadványok megjelentetésében vállalt szerepéről is.
Az előadás során a ferences rend történetének több jelentős személyiségét is felidézték, köztük Páduai Szent Antalt, Assisi Szent Klárát, Szent Bonaventurát, Kapisztrán Szent Jánost és Boldog Temesvári Pelbártot. Szó esett a bolgár származású, ferences rendi Stanislavich Miklós püspökről is, aki fontos szerepet töltött be a Csanádi Egyházmegye történetében. Érdekes részlet, hogy ferences identitását hivatalos dokumentumokban is megőrizte, és a temesvári Szent György-székesegyház kriptájában található sírkövén is szerepel a rendhez való tartozása.
A történelmi adatok és a bemutatott képek révén a résztvevők nemcsak Assisi Szent Ferenc életének néhány mozzanatát ismerhették meg, hanem betekintést nyerhettek abba a gazdag lelki, kulturális és építészeti örökségbe is, amelyet a ferencesek hagytak maguk után a Bánság területén.

A Temesvári Püspökség sajtóirodája