Az Együtt Európáért / Together for Europe hálózat november 16-18. között Temesváron szervezett találkozójának résztvevői számos program keretében hangsúlyozták az egyházak, a lelkiségi mozgalmak, az egyházi egyesületek és természetesen a keresztények, a jóakaratú emberek közötti egység fontosságát az öreg kontinensen csakúgy, mint a világban. Íme néhány mozzanat a rendezvény második napjáról.
November 17-én, pénteken délelőtt Herbert Lauenroth, a németországi Fokoláre mozgalom képviselője és az Együtt Európáért hálózat tagja Jövőt alakító keresztény kultúra – Az Együtt Európáért perspektívái címmel tartott előadást. A zenei szolgálatot Joachim Schmutz, a müncheni CVJM (Christlicher Verein Junger Menschen) vezetője és három kollégája látta el.

Ezután ökumenikus program következett, amelyen részt vett Pál József Csaba megyés püspök, Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök, Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök és Reinhart Guib romániai ágostai hitvallású evangélikus püspök. Lucian püspök atyát a karánsebesi Püspökség „Ethos” énekkara is elkísérte Temesvárra, amely a találkozó e részének zenei szolgálatát biztosította.
A színpadra elsőként három bánsági család lépett fel: a Fokoláre mozgalomhoz tartozó oravicabányai Cozmuța család, a Costescu család, valamint a Neokatechumenális Út mozgalomhoz tartozó Sabău család. Tanúságtételük témáját az egyetértés a vallási szempontból vegyes házasságokban, illetve a különböző vallásfelekezetekhez tartozó tagokból felépülő család közös élete képezte.
Mi, néhányan a püspökök közül, megpróbálunk egységet teremteni egymás között, és segíteni, hogy népeink megértésben és békében éljenek – fogalmazott bevezetőjében Pál József Csaba főpásztor, majd átadta a szót püspöktársainak. Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök  elmondotta: – A mi, vagyis a bizánci rítusú egyház üdvözlése ez: Krisztus közöttünk! Szeminaristaként, majd papként úgy tanítottak, továbbá mi is arra neveltük a szeminaristákat és a papokat, hogy a lehető legnyitottabbak legyünk az ökumenizmus tekintetében, és keressük a közösséget más vallásokkal.
Reinhart Guib evangélikus püspök német nyelvű beszédében kitért arra, hogy a multikulturalitásnak és a sokfelekezetűségnek a Bánságban, Temesváron, Resicabányán, Karánsebesen több mint 200 éves hagyománya van. Megemlítette továbbá, hogy Romániában 32 éve létezik az AIDRom ökumenikus szociális egyesület, a Romániai Egyházak Ökumenikus Szövetsége, amelyben a Román Ortodox Egyház, a Református Egyház, a Lutheránus Egyház, az Evangélikus-Lutheránus Presbiteriánus Egyház és az Örmény Ortodox Egyház is részt vesz. Ez az egyesület napjainkban például az Ukrajnából érkező menekülteknek is segít.

Lucian Mic karánsebesi ortodox püspök beszédében hangsúlyozta: – Hálát adunk az élő Istennek, hogy ma itt, Európa kulturális fővárosában, a Bánsátóg fővárosában, Temesváron összegyűltünk, hogy tanúságot tegyünk a Krisztusban és Krisztussal való egységünkről és testvériségünkről. Csak a szeretet, a béke és a megértés által mutathatjuk meg mindenkinek, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében vagyunk megkeresztelve, és a feltámadt Krisztus követői vagyunk.
Ezt követően négy pap tett tanúságot arról, hogyan fedezték fel az egység fontosságát: Alin Câmpean, ortodox pap, a karánsebesi ortodox Püspökség egyházi tanácsosa, Ovidiu Cozmuța oravicabányai görögkatolikus esperes, Nicolae Chiosa ortodox pap, tanár, tanfelügyelő, valamint Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök, temesvár-józsefvárosi plébános.
A délelőtti program Philip McDonagh professzor, a Dublin City University Vallás, Emberi Értékek és Nemzetközi Kapcsolatok Központja igazgatójának Az EU szociálpolitikái: mivel tudunk hozzájárulni című előadásával zárult.
Az ökumenizmus szellemében találkoztak az egybegyűltek Ioan Selejan temesvár ortodox érsekkel, a Bánság metropolitájával is az ortodox katedrálisban, ahol vesperáson vettek részt.
„A ma esti ima felkészít minket az örök életre. Krisztussal együtt haladunk az örök élet felé vezető úton. Most elbúcsúzom tőletek, mert ma este egy újabb vesperást fogok ünnepelni, de ezúttal nem a liturgikus könyv szerint, hanem a szív vesperását. Az autóban, amellyel idejöttem, egy 12 gyermekes család számára van előkészítve élelmiszer, és most hozzájuk indulok, hogy legyen mit enniük ma este. Ez lesz a szív vesperása nekem ma este. Isten veletek és járjatok tovább a hitben – szólt a jelenlévőkhöz a liturgia végén Ioan Selejan ortodox metropolita érsek.
Mivel az évnek ebben a hónapjában szokatlanul heves esőzés nem tette lehetővé, hogy a jelenlévők elsétáljanak a székesegyháztól az 1989-es forradalom hőseinek emlékművéhez, az ott elmondandó imákat a templom bejáratánál olvasták fel. A szelíd gyertyafényben a jelenlévők együtt imádkoztak a világ háborúinak és fegyveres konfliktusainak valamennyi áldozatáért.
Visszatérve a Timișoara szállodába, a vendégek az úgynevezett szabad mikrofon nevet viselő programon vettek részt, ahol mindenki megoszthatta a nap során szerzett élményeit, tapasztalatait. Az est moderátora Gerhard Proß, az Együtt Európáért hálózat egyik kezdeményezője és tagja, valamint Pál József Csaba megyés püspök volt.
Az esti program Thomas Römer müncheni evangélikus lelkész, az Együtt Európáért hálózat vezetőségi tagjának meditatív impulzusával és M. Lioba Ruprecht schönstatti nővér imájával zárult. Ehhez több résztvevő is csatlakozott, akik különböző nyelveken olvasták fel az alábbi imát: „Jézusom, igent mondunk a Te parancsolatodra és ezen a napon megújítjuk szövetségünket a kölcsönös szeretetben. Kérünk Tlged, hogy a Szentlélek erősítse meg szeretetünket és Te légy közöttünk, ahogy megígérted. Te cselekedj bennünk és általunk, amikor együtt dolgozunk Országodért.“ Az esti program zenei szolgálatát Joachim Schmutz és csapata látta el.

A temesvári Püspökség sajtóirodája