A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tavaszi ülésszakának második napján, május 6-án, pénteken a Temesvárra érkezett római katolikus és görögkatolikus főpásztorok a temesvári egyházmegye legismertebb búcsújáró helyét, a máriaradnai kegytemplomot keresték fel, ahol 18.30 órai kezdettel Aurel Percă bukaresti érsek és metropolita mutatott be szentmisét. A jelenlévő főpásztorok mellett a liturgián több egyházmegyés pap koncelebrált. A szentmise zenei szolgálatát az Újszentesi Római Katolikus Plébánia Angelis gyermekkórusa, valamint a krassócsörgői és kiskrassói horvát közösségek fiataljai alkotta tamburazenekar és énekkar látta el.
Bevezetőjében Pál József Csaba megyés püspök röviden bemutatta a magas rangú vendégeknek a máriaradnai kegyhely történetét, illetve néhány szóban kitért az év során szervezett egyházmegyei zarándoklatok programjára. A máriaradnai kegyhelyet Szent II. János Pál pápa emelte Basilica Minor rangra.
Szentbeszédében Aurel Percă bukaresti érsek hangsúlyozta: „Azért jövünk ide, hogy jobb emberként térjünk haza. Azért jövünk ide, hogy a Szűzanya oltalmát kérjük. Imádkozzunk Isten Anyjához, hogy adjon az embereknek bölcsességet, hogy némuljanak el a fegyverek és legyen béke. Mert szép, amikor Mária gyermekei békében élnek.”
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tavaszi ülésszakának utolsó napján, szombaton a reggeli szentmisét 8 órától a temesvári Szűz Mária Béke Királynője görögkatolikus templomban mutatják be.

A temesvári egyházmegye sajtóirodája