Az alábbiakban bemutatkozik a temesvári egyházmegye két elsőéves kispapja, akik egy év Budapesten való magyar nyelvtanulás után idén szeptember 29-én megkezdték Gyulafehérváron, a Seminarium Incarnatae Sapientiae Papnevelő Intézetben a papságra való felkészülést.
Nevem Karnel Mario Cristian, 2001. november 23-án születtem Anina-Steierdorf városban, egy német felmenőkkel rendelkező családban. Szülővárosomban végeztem az álltalános iskolát, majd az Aninai „Mathias Hammer“ Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Neveltetésem német és román nyelven történt.
A papságra való hivatásomat 12 éves koromban éreztem először, amikor ministráns lettem. Miután felvettek a gimnáziumba, a papi hivatás érzése egyre inkább jelen volt az életemben, és idővel mind jobban erősödött bennem. Elkezdtem minden nap szentmisére járni és ministránsi szolgálatot vállalni.
A meghatározó pillanat, ami igazolta, hogy jól döntöttem a hivatásommal kapcsolatban, egy szentmisén történt az aninai plébániatemplomban, amikor már papnövendék voltam. Az történt, hogy a szentmise alatt tekintetem az oltáron elhelyezett gyönyörű Jézus-szoborra irányult, aki várakozóan széttárta karjait egy mennyeien szép kórusének kíséretében. Akkor különös érzés fogott el, öröm és lelki béke egyszerre, mert úgy éreztem, hogy Jézus velem beszél, azt mondja: „Kövess engem!“ amire én rögtön válaszoltam: „Itt vagyok!“
Az érettségi után felvételt nyertem a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára, ahol jelen pillanatban is tanulok. Egy éven keresztül tanultam a budapesti Központi Papnevelő Intézetben is.
A kérdések, melyek felvetődtek bennem a hivatásommal kapcsolatban mind Krisztusba vetett hitemben találtak válaszra. Elég, ha szeretünk és hiszünk Istenben. Ő minden lehetséges dolgot véghezvisz, hiszen:
„Minden lehetséges annak, aki hisz!“ (Mk. 9,23)
Imádkozzatok értem!
Nevem Motolan Ioan Marian, 2001. július 1-jén születtem Krassó-Szörény megyében, Temesszlatina községben. Nem szeretnék részletesen magamról írni, inkább csak az érdekes dolgokra térnék ki.
2016 nyarán a temesvári egyházmegye fiataljai meghívást kaptak az Egyházmegyei Ifjúsági Találkozóra, ahol bizonyos bibliai témákról is szó esett. Erre az ifjúsági találkozóra a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceumban került sor. Számomra ez volt az első alkalom, amikor ilyen élményben volt részem a fiatalokkal. Ma pedig örömmel emlékszem vissza arra, ahogyan a csoportvezetők vigyáztak ránk és ők bátorítottak minket véleményünk megfogalmazására, kimondására. Az a tény, ami megérintett, a középiskolás fiatalok lelkesedése, kedvessége volt. A nap nagyszerűen zárult, a piarista templom tele volt energikus és vidám fiatalokkal, akik részt vettek a szentmisén. A boldog-mondások közül a „Boldogok az irgalmasok…” volt a nap témája, de számomra a pályaválasztásról is szólt. Hazafelé mondtam a lelkiatyámnak, hogy a középiskola a következő választásom.
A középiskolás évek voltak a legszebbek, mert valóban az embereken keresztül kezdtem látni Istent. A középiskola után megértettem, hogy Isten hív engem, de meg kell Őt keresnem.
„Tudod, hogyan lehet megnevettetni Istent? Mesélj neki a terveidről.“ Ismeretlen szerző







