Június 15-én, szombaton 46 arad-ségai fiatal várta izgalommal Pál József Csaba megyés püspököt, hogy kézrátétele, imája és a homlokukra krizmával rajzolt kereszt által kiszolgáltassa számukra a bérmálás szentségét. A liturgiát megelőzően a megyés püspök szakított időt a fiatalokkal való találkozásra, a velük való párbeszédre a hitről és e szentség jelentőségéről. Az ünnepi szentmisén a főpásztorral több egyházmegyés lelkipásztor koncelebrált, akik a szomszédos plébániákról érkeztek az ünnepre.
A szentmise kezdetén a megyés püspököt Király Árpád főesperes, helyi plébános, az egyháztanács egy tagja és a bérmálkozók csoportjának két képviselője üdvözölte.
Homíliájában a főpásztor elsősorban a bérmálkozókhoz intézte szavait: – Rövid idő múlva a bérmálás szentségében részesültök. A Szentlélek eljön hozzátok, személyesen mindegyikőtökhöz. Láttuk, hogy az apostolokat nagymértékben megváltoztatta a Szentlélek. Milyenek voltak azelőtt? Nagyon jól tudjátok: az apostolok bezárkóztak a házaikba, mert attól féltek, hogy olyan sorsra jutnak, mint Jézus, akit az ellenségei keresztre feszítettek. Az apostolok féltek. De amikor leszállt rájuk a Szentlélek, bátorságot kaptak, kimentek a tömeg elé, és bár egyszerű emberek voltak, mégis olyan bölcsességgel tudtak szólni hozzájuk, hogy háromezer személy megtért. Ezt teszi a Szentlélek. Gyáva emberekből bátor emberek lettek. Jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy a Szentlélek egy személy, a Szentháromság harmadik isteni személye, akivel élő kapcsolatban kell lennünk.
A liturgián Király Árpád főesperes, helyi plébános bemutatta a bérmálkozókat, tanúságot tett arról, hogy megfelelő oktatásban részesültek, a szentgyónás és a szentáldozás által felkészültek a második szentség fogadására. A keresztségi ígéretük megújításakor a fiatalok megerősítették, hogy a Szentlélek erejével és Jézus Krisztus segítségével, aki megígérte: „Mindig veletek leszek”, készek arra, hogy hitükről az életben is tanúságot tegyenek, és Jézus Krisztus tanítása szerint éljenek.
Ezt követően a fiatalok bérmaszüleik kíséretében felsorakoztak a főpásztor előtt, hogy a második szentségben részesüljenek.

A temesvári Püspökség sajtóirodája