A „Deportarea germanilor din Banat în Uniunea Sovietică. O prezentare a perspectivei copiilor lor prin relatări (re)povestite“ kötet bemutatójának margójára

Raluca Nelepcu írása

„Én is és a többi deportált gyermek is hangosan sírtunk, és anyánkat hívtuk: Mama, Mama!”, miközben az összes anya a gyermekei nevét kiáltotta válaszul a gyermekek sírására.”. Így írta le a máslaki Regina Gutekunst, született Imhof, azt a pillanatot, amikor édesanyját kényszermunkára deportálták a volt Szovjetunióba. A kis Regina még hároméves sem volt, amikor elválasztották az édesanyjától – a mozzanatot később a nagymamája írta le, aki gondoskodott róla. Mintha körmenet lenne, ahogyan a fiatal nők és férfiak gyalogosan vonultak a temesillésdi határkereszt felé, miközben a faluban harangoztak és ugattak a kutyák – csakhogy ezúttal nem zarándokok vonultak Máriaradnára, az Arad megyei kegyhelyre, hanem anyák és apák, fiatalok, akiket akaratuk ellenére deportáltak a Szovjetunióba kényszermunkára. Egy olyan hibáért kellett fizetniük, amelyet nem ők követtek el. Csak a gyermekek és az öregek maradtak, a fiatal németeket messzire deportálták, ahonnan évek kemény munkája után, betegen és legyengülve tértek haza. Összesen 70 000 romániai németet (köztük mintegy 33 000 bánsági svábot) hurcoltak el 1945 januárjában etnikai szempontok alapján a Szovjetunióba kényszermunkára – mintegy 9000 ember nem élte túl a deportálást.

Aligha van olyan anya a világon, akinek a szíve nem dobban meg a „Deportarea germanilor din Banat în Uniunea Sovietică. O prezentare a perspectivei copiilor lor prin relatări (re)povestite” című könyv olvasásakor. Érzékenyebb lelkűletűek akár meg is könnyezhetik, mert a kötetben megfogalmazott élettörténetek végtelenül szomorúak. A temesvári „Cosmopolitan Art” kiadó gondozásában 2022 végén román nyelven megjelent könyv fő témája a bánsági németek deportálása az egykori Szovjetunióba, ahogyan azt a deportáltak gyermekei átélték, illetve ahogyan azt nekik elmesélték. A kötet szerkesztői a Bánsági Akciócsoport három alapító tagja, Albert Bohn, Werner Kremm és Anton Sterbling, a németországi Landsmannschaft der Banater Schwaben egyesület elnöke, Peter-Dietmar Leber és a Banater Post főszerkesztője, Walter Tonța. A román fordításért Sigrid Kuhn és Werner Kremm feleltek, ahol Werner Kremmnek sikerült olyan terjedelmes dokumentációt összeállítania, amely kiegészíti az élménybeszámolókat és jobban megérteti a történelmi eseményeket. Werner Kremm, az ADZ szerkesztője megerősítette, hogy egy ilyen kötet lefordítása nem volt könnyű feladat, mivel nagyon megérintette a lelkét: „Naponta csak egy-két történetet tudtam lefordítani”. A könyv a Landsmannschaft der Banater Schwaben által 2021-ben és 2022-ben németül kiadott két kötet románra fordított és kiegészített változata. A román nyelvű kötetet január végén mutatták be a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban a romániai németek Oroszországba való deportálásának 78. évfordulója alkalmából.
Peter-Dietmar Leber, a Landsmannschaft der Banater Schwaben egyesület elnöke külön erre az alkalomra utazott ide Németországból, és beszédében utalt az egykori deportáltak 1995-ös első találkozójára, amikor ezt a témát először tárgyalták nyilvánosan Németországban. A Bánságban állítólag már jóval korábban is szóba került, mondta Peter-Dietmar Leber. „Az emberiség végül is semmit sem tanult ebből” – mondotta keserűen a Landsmannschaft der Banater Schwaben egyesület elnöke a világ aktuális eseményeivel kapcsolatban. Egy ilyen kötet ötlete csak néhány évre nyúlik vissza. Münchenben 2019. január 12-én, a Landsmannschaft der Banater Schwaben megemlékezésén a romániai németeknek a volt Szovjetunióba való deportálása 74. évfordulója alkalmából először merült fel az ötlet, hogy a deportálást és annak következményeit a deportáltak gyermekeinek szemszögéből is megörökítsék. A találkozón csak néhány egykori deportált volt jelen, de gyermekeik közül sokan ott voltak. A kezdeményezés az aradi Albert Bohn írótól származott, aki maga is deportált szülők gyermeke – az ő családtörténete is olvasható a könyvben. Miután a müncheni „Banater Post”-ban és az ADZ-ben felhívást tettek közzé, hogy küldjenek beszámolókat, nem kevesebb, mint 117 ilyen írás gyűlt össze és jelent meg az első kiadásban. Az egykori deportáltak gyermekeinek a beszámolókhoz egy kérdőívben található néhány kérdésre kellett válaszolniuk. Következett egy második, kiegészített német nyelvű kiadás, majd 2022-ben egy még terjedelmesebb román nyelvű kiadás jelent meg. Egyes beszámolók meglehetősen szűkszavúak, mások behatóbban foglalkoztak a témával, részletesen beszámoltak az eseményekről és az érzelmekről – és olvasóként az embernek az az érzése, hogy még mindig mérhetetlenül fájó az anya/apa nélkül töltött nehéz gyermekévekre történő visszaemlékezés. Egyet kell érteni: egyetlen gyermeknek sem szabadna ilyesmit átélnie.
A deportálásnak a hazatérők és családjaik életére gyakorolt pszichológiai hatásának elemzése egy másik olyan projekt lenne, amelyre a jövőben nagyobb figyelmet lehetne fordítani – hangsúlyozta Werner Kremm a könyvbemutatón. A harmadik, immár román nyelvű kötet 741 oldalon tartalmazza a deportálás történeteit, amelyeket az egykori deportáltak gyermekei meséltek el. A történetek között sok a hasonlóság. Például sok deportált leszármazottja emlékszik vissza arra, hogyan imádkoztak esténként nagyszüleikkel együtt azért, hogy szüleik hazatérjenek. „Aki nem hisz Istenben, az nem tudja megvédeni az emberi méltóságot és jogokat” – mondta a temesvári könyvbemutatón Ignaz Bernhard Fischer, az egykori oroszországi deportáltak szövetségének elnöke.
Úgy tűnik, hogy az Istenbe vetett hit szilárdan jelen volt a deportáltak és családjaik életében. Nagyon hasonlóak voltak a viszontlátás pillanatai, amikor a gyermekek öt év után már nem ismerték fel saját édesanyjukat. Franz Ferch bánsági sváb festőművész egy ilyen pillanatot örökített meg a „Kennst mich nimmer?” (Megismersz még?) című olajfestményén – a festmény a könyv 51. oldalán látható. A deportáltak gyermekei közül sokan meséltek a sok deportált kalandos hazautazásáról, de a deportálás utáni életről is, ahol az anyának vagy az apának egy életen át szenvednie kell a kényszermunka során kialakult egészségkárosodástól. Néhányan közülük soha többé nem látták viszont a szüleiket. Szinte mindannyian beszámoltak arról, hogy a deportálás témája nem volt tabutéma családi körben az Oroszországból való visszatérésük után. Az, hogy mennyire fontosak voltak a nagyszülők, akik két háború után most hirtelen az unokáik anyja és apja lettek, szintén megfogalmazódik a könyvben. A beszámolókat kiegészítik az Oroszországba elhurcoltak személyi igazolványai.
A román nyelvű kötet végén részletes dokumentáció található. Anton Sterbling szociológus tudományos elemzést ír az összegyűjtött beszámolókról, hangsúlyozva: „A történelmi katasztrófák és politikai bűncselekmények, függetlenül attól, hogy ki a felelős értük, gyakran súlyos és hosszú távú hatásokkal járnak, amelyek időbeli és ténybeli kiterjedését nem lehet megfelelően felmérni és felbecsülni. Ráadásul gyakran olyan embereket érintenek, akik egyénileg és szubjektíve vétlenek, és akiket néha generációkon keresztül kollektíven tesznek felelőssé értük. A Bánsági Akciócsoport két másik tagja, Johann Lippet és William Totok is megszólalt a könyvben. Míg Johann Lippet nagyon személyes beszámolót nyújt szülei deportálásáról, addig William Totok a témának a médiában való megjelenésére és a kommunizmus idején írói körökben folytatott vitáira utalt. A kötetben a Securitate aktáiból származó szemelvények is olvashatók, amelyekből kiderül, hogyan foglalkoztak a deportálás témájával olyan újságszerkesztők vagy írók, mint Nikolaus Berwanger, Ludwig Schwartz vagy Johann Lippet.
További dokumentációt a temesvári egyházmegye levéltárosa, Dr. Claudiu Călin biztosított. Például Josef Kleitsch orsovai római katolikus pap memorandumát, aki megpróbálja felhívni a román hatóságok figyelmét a megmaradt hitközség kétségbeejtő helyzetére, és kéri, hogy a deportáltakat hozzák haza – a pap kívánsága persze utópia marad. A máslaki Regina Gutekunst, akinek beszámolója a kötet 208. oldalán olvasható, újra magához ölelhette édesanyját. Öt év szibériai kényszermunka után 1949-ben tért vissza Máslakra. Édesapját azonban Regina soha nem ismerte meg: ő a második világháborúban, 1944. december 30-án Luxemburg területén esett el. Ez csak egy tragikus élettörténet, amely a kötetben olvasható. A romániai németek orosz deportálásának témájáról még mindig túl keveset beszél a romániai közvélemény. A „Deportarea germanilor din Banat în Uniunea Sovietică. O prezentare a perspectivei copiilor lor prin relatări (re)povestite” című kötet további lehetőséget ad arra, hogy közelebbről is megvizsgáljuk ezt a kérdést.

Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 31. évfolyam/ 7528 szám, Bukarest, 2023. február 24., péntek, 10. o.
Fordította: dr. Claudiu Călin, a temesvári egyházmegyei sajtóirodája