Idén Assisi Szent Ferenc halálának (transitus) 800. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból az Apostoli Penitenciária a Szentatya jóváhagyásával január 10-én kiadott dekrétumában különleges jubileumi évet hirdetett az assisi szent tiszteletére. A Szent Ferenc-jubileumi év keretében szervezett események közé tartozott Assisi Szent Ferenc földi maradványaiból származó, „ex cineribus corporis” ereklyéinek országos zarándokútja is. Az ereklyéket első alkalommal hozták el Romániába, és a 2026. július 31. és október 15. között zajló zarándokút keretében a romániai Szent József Konventuális Ferences Minorita Provincia szerzetesei kísérték el a különböző egyházmegyékbe és plébániákra. A templomokban elhelyezett, mellszobor alakú nagyobb, valamint a kereszt alakú kisebb ereklyetartó előtt a hívek egyénileg imádkozhattak, illetve tiszteletadáson vehettek részt. A ferences szerzetesek lehetőséget biztosítottak arra is, hogy a hívek személyes imaszándékaikat az ereklyetartó alatt elhelyezett dobozba helyezzék el.
Az összesen 52 romániai közösséget érintő zarándokút utolsó állomása október 15-én, csütörtökön Temesvár volt, ahol két római katolikus plébánián fogadták az ereklyéket: a délelőtti órákban a temesvár–mehalai Szűz Mária Szent Neve-templomban, délután pedig a temesvár–erzsébetvárosi Jézus Szentséges Szíve-templomban. Mindkét templomban szentmisét is bemutattak, amelyen az Assisi Szent Ferenc ereklyéi előtt tisztelegni kívánó hívek vettek részt.
A mehalai templomban a 10 órakor kezdődő szentmise elején Máthé Zoltán helyi plébános üdvözölte a jelenlévőket. A liturgia főcelebránsa Nikola Lauš kanonok, püspöki irodaigazgató volt, koncelebrált Johann Dirschl általános helynök, a Temesvári Egyházmegye római katolikus papjai, görögkatolikus lelkipásztorok, valamint az ereklyéket kísérő moldvai ferences szerzetesek. A szentmise zenei szolgálatát Dumitresc Emil temesvár–gyárvárosi kántor és felesége látta el.
Szentbeszédében Nikola Lauš atya Assisi Szent Ferenc végrendeletét említette, amelyből a szentmise keretében egy részletet is felolvastak. Felidézve a szent megtérésének legfontosabb állomásait, a szónok hangsúlyozta, hogy az Egyház valódi megújulása nem stratégiák, tervek vagy kívülről megfogalmazott bírálatok révén valósul meg, hanem az életszentség, az alázat és a mély megtérés által. Szent Ferencnek az Egyház helyreállítására szóló meghívásával kapcsolatban rámutatott, hogy ez nem csupán egy épület felújítását jelentette, hanem mindenekelőtt a hit megújulását és a szívek Isten felé fordulását.
Szentbeszédének végén Nikola Lauš atya így buzdította a jelenlévőket: – Ne elégedjünk meg tehát azzal, hogy csupán meghallgatjuk e szent életének tanúságtételét, mintha az egy régi történet volna. Szent Ferenc példamutató élete 800 év elteltével ma is megszólít bennünket, és erőteljes üzenetet hordoz minden hívő számára. Engedjük, hogy Szent Ferenc példája ösztönözzön bennünket, hiszen arra tanít, hogy semmi sem tölti be jobban az ember lelkét és életét, mint az Istennel való élő kapcsolat, amely a mindennapok apró cselekedeteiben válik kézzelfoghatóvá és megélhetővé. Szent Ferencet éppen ez az egyszerűség teszi naggyá.
Végül a főcelebráns egy könyörgést is megfogalmazott: – Imádkozzunk, hogy nekünk is készséges szívünk legyen, és Szent Ferenc közbenjárására meg tudjunk szabadulni mindattól, ami akadályoz bennünket abban, hogy szeressük és szolgáljuk Istent és embertársainkat a mennyország felé vezető úton. Tekintetünk és gondolataink mindig Isten felé irányuljanak. Szent Ferenc közbenjárására legyen bátorságunk ahhoz is, hogy ma, mindannyian ott, ahol élünk, a lehető legjobban betöltsük keresztény hivatásunkat és az Üdvözítő misszionáriusaiként végzett küldetésünket, fáradhatatlanul tükrözve az Úr jóságát, gondoskodását és gyengéd szeretetét.
Ugyanezen a napon délután az erzsébetvárosi Jézus Szentséges Szíve-templomban Claudiu Ilieș atya, a románvásári Páduai Szent Antal Minorita Rendház gvárdiánja mutatott be szentmisét. A liturgia zenei szolgálatát Kelemen Krisztián, a templom orgonistája látta el.
Szentbeszédében Clement Tălin OFMConv atya emlékeztetett arra, hogy Assisi Szent Ferenc ereklyéinek zarándokútja Temesváron ér véget, miután 52 közösségbe jutottak el, ahol a hívek kifejezték tiszteletüket az assisi szent iránt. Felidézve Szent Ferenc életének néhány mozzanatát, különösen megtérését, valamint az alázatban, imádságban és Istennek való önátadásban megélt élet melletti döntését, a szónok hangsúlyozta, hogy az életszentség nem csupán a megszentelt életet élők kiváltsága, hanem minden keresztény emberhez szóló meghívás. Szent Ferenc példáját követve a hívek arra kapnak ösztönzést, hogy Isten és embertársaik iránti szeretetüket imádsággal, jó cselekedetekkel és a jóság konkrét megnyilvánulásaival fejezzék ki. A napi evangéliumra utalva a szónok rámutatott, hogy az élet terheit könnyebb hordozni, ha az ember Krisztusra bízza azokat. – Íme, ez a mi meghívásunk is: adjuk át magunkat Istennek, ajándékozzuk neki az életünket. Úgy gondolom, mindannyian képesek vagyunk jóságot tanúsítani a körülöttünk élők iránt, valami jót tenni, még akkor is, amikor ez talán kényelmetlen számunkra, vagy amikor úgy érezzük, hogy nincs rá időnk – hangsúlyozta a szónok.
A szentmise végén Claudiu Ilieș és Clement Tălin OFMConv atyákkal, azzal a két ferences szerzetessel beszélgettünk, akik Assisi Szent Ferenc ereklyéit kísérték a romániai zarándokút utolsó szakaszán. Mint elmondták, a mintegy két és fél hónap alatt 52 közösséget kerestek fel, és mintegy 10 000 kilométert tettek meg.
Az ereklyék aradi látogatása alkalmával azt kérdeztük a ferences szerzetesektől, milyen üzenetet közvetít Szent Ferenc a hosszú zarándokút során. Akkor a bátorságról, a türelemről, a békéről és a párbeszédről beszéltek. Most, Temesváron, a zarándokút végén arra voltunk kíváncsiak, milyen tapasztalatokkal és emlékekkel térnek vissza Assisibe.
– Most járunk először Temesváron, és örültünk, hogy megismerhettük a szalvatoriánus szerzeteseket is, akik az erzsébetvárosi közösség lelkipásztori ellátásáról gondoskodnak. Innen Assisibe térünk vissza, szintén autóval. Ott szombaton reggel 8 órakor hálaadó szentmisét mutatunk be a zarándokútért. Magunkkal visszük mindazokat az imaszándékokat, amelyeket az út során összegyűjtöttünk. Van egy nagyobb dobozunk, amelyben szépen elhelyeztük őket. Mindegyiket elvisszük Szent Ferenc sírjához, és ott valamennyi imaszándékért szentmisét mutatunk be. Azt tapasztaltam, hogy a szentgyónás alkalmával a hívek megnyitják a szívüket, de írásban egészen másként fejezik ki magukat. Az emberek nagyon sok mindent, sok gondolatot vetnek papírra.
Két és fél hónapnyi utazás után szép élményekkel és az emberek tanúságtételével gazdagodva térünk haza. Sokféle helyzettel találkoztunk, amelyek mélyen megérintettek bennünket. Számomra öröm és elégtétel, hogy sikerült végigjárnom ezt a zarándokutat. Valóban éreztem Szent Ferenc segítségét. Két és fél hónap alatt a legkisebb problémánk sem volt, még egészségügyi gondunk sem akadt. Mindenütt, valamennyi közösségben megértéssel fogadtak bennünket. A templomok megteltek hívekkel. Sokan megkérdezték: »És Szent Antallal nem jönnek majd el?« 2031-ben lesz Páduai Szent Antal halálának 800. évfordulója. Ki tudja, talán akkor egy újabb zarándokútra kerül sor, ezúttal Szent Antal ereklyéjével – mondta el Claudiu Ilieș atya.

A temesvári Püspökség sajtóirodája