Főpásztori látogatása keretében október 4-én és 5-én Pál József Csaba megyéspüspök az Arad megye területén lévő gyoroki plébániát, valamint a hozzá tartozó világosi filiát kereste fel. A vizitáció október 4-én, hétfőn délután a gyoroki templomban szentmisével kezdődött, amelynek keretében a Főpásztort az egyházközség nevében Lunic Dániel plébános üdvözölte. A szentmisén koncelebrált Dumitru Daniel temesvár-gyárvárosi plébános, az egyházmegyei ifjúsági pasztoráció Arad megyei felelőse. A vizitáció második napján a megbeszéléseken részt vett Tari M. Böbe nővér, családpasztorációs referens is.
Mivel október 4-én a katolikus Egyház Assisi Szent Ferencre emlékezik, Pál József Csaba megyéspüspök Szent Ferenc életét és tevékenységét állította szentbeszdének középpontjába.
A szentmisét követően a Főpásztor és Dumitru Daniel plébános a helyi plébániai közösséghez tartozó fiatalokkal és gyermekekkel találkozott.
A vizitáció másnapján Pál József Csaba megyéspüspök Világosra látogatott, ahol 12 órai kezdettel szentmisét mutatott be a helyi templomban, majd a délután folyamán találkozott a gyoroki egyháztanács tagjaival, valamint a Rózsafüzér társulat tagjaival. A megbeszélések témáját egyrészt az idősekre és rászorulókra való odafigyelés, másrészt a helyi ifjúsági és családpasztoráció képezte.

Thabitta Kozilek
(Fordítás és szerkesztés: a Temesvári Püspökség sajtóirodája)