Ez a kérdés gyakran elhangzott a Romániai Máltai Szeretetszolgálat (RMSzSz) április 2-án Szatmáron megtartott éves közgyűlésén a menekültekkel kapcsolatosan. Válaszként Dénes Mihály országos elnök és Tischler Ferenc főtitkár tájékoztatta a résztvevőket az ukrajnai menekülteket támogató különböző tevékenységekről, továbbá azokról a lehetőségekről, amelyek révén az önkéntesek is bekapcsolódhatnak az akciókba.
Dénes Mihály elnök: – A román-ukrán határon a RMSzSz önkéntesei három határátkelőnél segítik a menekülteket: a Szatmár megyei Halminál, Máramarosszigeten és a Suceava megyei Szeretvásáron. Szatmárnémetiben működik szervezetünk logisztikai központja is jelenleg három raktárral, ahol elegendő hely jut a belföldi, valamint a külföldről, Olaszországból, Németországból és Franciaországból érkező segélycsomagoknak. Ezekben a raktárokban önkénteseink szétválogatják, rendszerezik és kategóriák szerint újracsomagolják a vegyesen érkező adományokat. Amikor Beregszászon voltunk, ukrajnai kollégáink elmondták, mennyire örvendenek amikor szatmári segélyszállítmány érkezik, mert azzal már nincs annyi munka. Azok a jószándékú személyek, akik segíteni szeretnének, de nem akarnak a határátkelőknél tevékenykedni, ezekben a raktárakban dolgozhatnak. A három határátkelőnél sátrakat állítottunk fel, ahol az önkénteseink 4-5 naponként váltják egymást. Ezekben a sátrakban forró teával, kávéval, szendviccsel várják a menekülteket, a gyermekeket csokoládéval, nápolyi szelettel, édességekkel kínálják. Tehát nem kell aggódnia senkinek, hogy különleges vagy megerőltető munkát várnak tőle. Akinek van ideje, foglalkozhat a gyermekekkel, játszhat velük, hogy az anyukák kissé megpihenjenek vagy távolabb titokban jól kisírhassák magukat. Apró dogok ezek de nagyon sokat jelentenek.
Tischler Ferenc főtitkár: – A híradásokból is kitűnt, hogy a RMSzSz önkéntesei az elsők között voltak jelen a határátkelőknél. Három területen terveztünk segítséget nyújtani: a menekültek fogadásakor, a számukra kialakított táborokban, ahol gyermekekkel foglalkozunk, támogatjuk a mentőszolgálat munkatársait az elsősegélynyújtásban és főzünk a menekülteknek. Az állami hatóságok napi egy meleg ételt biztosítanak nekik, de ezt csak a déli órákban szolgálják fel, így azok, akik később érkeznek, tőlünk kapnak főtt ételt. A harmadik terület a menekültek támogatása azokon a helyeken, ahol a háború befejeződéséig otthonra találtak. Ez történhet szakemberek, pszichológusok, szociális asszisztensek bevonásával vagy önkéntesekkel. Az önkéntesség nincs életkorhoz kötve. Azaz létezik egy alsó korhatár, 16 év alatt ugyanis nincs lehetőség önkéntes szerződést kötni. A 16-18 év közötti fiatalok szülői engedéllyel végezhetnek önkéntes munkát, 18 éves kor fölött azonban bárki jöhet. Mint azt Elnök úr is említette, nem kell megerőltető munkákra gondolni, és a menekültek számára, akik többnyire gyermekeikért és az otthon maradt családtagokért aggódó édesanyák, ez jelentheti a biztonságot. Hogyan tudunk segíteni? Elsősorban úgy, hogy mozgósítjuk a rokonokat, barátokat, ismerősöket, és megkérjük, hogy jöjjenek segíteni. Mindazokat, akik elfogadják szervezetünk statútumát, értékrendjét, szeretettel várjuk a sorainkba. Az üzemanyagok magas ára miatt az önkéntesek 4-5 napig maradnak az egyes segítségnyújtó pontokon. Szállításról, szállásról és étkezésről az RMSzSz gondoskodik. A második dolog: az élelmiszergyűjtés. Eddig nem volt rá szükség, mert sok külföldi segélyszállítmány érkezett. De néhány hónap múlva lehet, hogy már nem kapunk ennyi felajánlást, és akkor nekünk kell megszerveznünk a gyűjtést, ehhez pedig központokra lesz szükségünk. Nagyon fontos a megfelelő és pontos kommunikáció, hogy az adományozók olyan termékeket juttassanak el hozzánk, amire szükség van. Ugyanakkor ezeket az adományokat is külön kell válogatni és csomagolni. Az élelmiszerek esetében fontos, hogy a szavatossági idő legalább hat hónap legyen, mivel az ilyen jellegű adományok néhány napig a mi raktárainkban, a szállítást követően pedig ukrajnai gyűjtőpontokon maradnak ugyancsak néhány napot, esetleg hetet, amíg célba érnek. A megpróbáltatások még nem értek véget, mi egészen június hónap végéig készítettünk programtervet az önkénteseknek.
A temesvári Püspökség sajtóirodája