Mi köti össze a bécsi kapucinusok templomában található Császári Kápolnát (Kaiserkapelle) a bánsági Merczyfalva templomával? Első pillantásra úgy tűnhet, hogy semmi. Ám ha figyelmünket e két szakrális tér belső kialakítására, díszítésére irányítjuk, egy ritka és bensőséges Mária-ábrázolásra bukkanunk: a Szűzanya mint szoptató édesanya – „Maria lactans” vagyis Szoptató Boldogasszony képtípusra. A két ábrázolás már első látásra is meglepő hasonlóságokat mutat, ami aligha lehet pusztán véletlen. A Kaiserkapelle kegyképéről több másolat is készült, amelyek közül néhány Magyarországra és Erdélybe is eljutott, így nem kizárt, hogy a Bánságba is. Vagy talán egy helyi művész készített másolatot a bécsi festményről?

A kegykép másolatai

A Császári Kápolna egyik másolatát, amely az idők során elveszett, a bécsi főegyházmegye területén fekvő Gaubitsch plébániatemplomában őrizték. Egy, a kegyképről fennmaradt 18. századi rézmetszet tanúsága szerint, amelyet J. C. Winkler készített, a festmény alatti felirat így szólt: „ S. MARIA,, a szomorúak vigasztalója, akit a gaubitschi plébániatemplomban áhítattal tisztelnek.” (Forrás: sites.google.com).
A mai Magyarország területén, a Győri Egyházmegyében található Vértessomló (a helyi német lakosok nyelvén: Semmling), zarándokhely, ahol a bécsi kegykép egy másolata található. A bucsujaras.hu oldal tanúsága szerint: „1736-ban Fahrer Krisztina (Juliánna?) polgárasszony megfesttette a bécsi kapucinusok templomában lévő, Kisdedét tejével tápláló Szűzanya kegyképének másolatát. Ezt az eredetihez érintette, s az óvári (Mosonmagyaróvár) kapucinusoknak ajándékozta. Innen hozta magával ezt a képet András páter vértessomlói remeteségébe.” 1736 előtt a település határában, az erdő szélén egy romos kápolna állt. „Esterházy József a düledező kápolnát megnagyobbította és szép szentéllyel látta el; Fahrer Juliánna, egy bécsi kereskedő hitbuzgó neje pedig a bécsi kapuczinusok templomában őrzött Mária-kegykép másolatát készíttette el e kápolna számára, melyhez a vidék népe csakhamar sűrűn kezdett zarándokolni. Ez vetette meg alapját annak, hogy a község búcsújáróhely lett. 1875-ben a kápolnát templommá alakították át.” – számolt be a kegykép történetéről Borovszky Samu a Magyarország vármegyéi és városai – Komárom Vármegye és Komárom Sz. Kir. Város című művében.
A Mária-tisztelet Erdélyben. Mária-ábrázolások az erdélyi templomokban című munkájában dr. Kovács Zsolt művészettörténész, egyetemi adjunktus (Babeș–Bolyai Tudományegyetem) így ír: „A bécsi kapucinus templom római eredetű Maria lactans, azaz Szoptató Boldogasszony kegyképét a loretói litániából származó megszólítás változataként tisztelték a Szomorúak vigasztalója néven. A szoptató Mária képtípus Máriát, mint az üdvösség, az élet forrását jeleníti meg. A kegyképet az olaszországi Privilianoból Antal kapucinus atya hozta 1707-ben a császárvárosba, ahol kezdetben a császári házi kápolnában helyezték el, majd a kapucinus templomba került. A XVIII. század végén épített vizaknai római katolikus templomban található olajképet minden bizonnyal a bécsi másolataként festették a század második felében. A szembőlnézetből ábrázolt Mária vörös ruhát és zöld köpenyt visel, ölében pedig a fehér ruhás Gyermek Jézust tartja. Az ábrázolás jellegzetes részletei Mária levéldíszes nyitott aranykoronája, valamint a ruhájának nyakát szegélyező kettős gyöngysor, közepén vörös kereszttel díszítve.”
A merczyfalvi kegykép is hasonló: a Szűzanya királynőként, ugyanakkor édesanyaként jelenik meg, amint szoptatja a gyermekét. Szűz Máriát vörös ruhában ábrázolták, amelynek nyaki kivágását kettős gyöngysor és egy vörös kereszt díszíti, fölötte kék színű palástot és aranykoronát visel. Karjában tartja a fehér ingecskébe öltözött Kisjézust. A temesvári Egyházmegyei Múzeum értékes darabjaként, ahol ma őrzik, a kegykép a mai nemzedék számára közvetíti korának Mária-tiszteletét, és egyben őrzi a kapucinus szerzetesek emlékét is.

A kapucinus szerzetesek és a Szűzanya tisztelete
Az Ökumenisches Heiligenlexikon tanúsága szerint „a kapucinusok – latinul Ordo Fratrum Minorum Capuccinorum – a ferences rend önálló ága. Reformmozgalomként indultak, és VII. Kelemen pápa 1528-ban ismerte el őket, amikor a szegénység még radikálisabb formájára kötelezték magukat. Lelkipásztori szolgálatuk egyik központi iránya a néphez való mély közelség volt, amely leginkább a megtérésre buzdító, szenvedélyes és drámai prédikációkban nyilvánult meg – innen ered a «kapucinus prédikáció» kifejezés. A kapucinusok népszerűsége a katolikus hívek körében elsősorban a szegények és a szenvedők, a hajléktalanok és a betegek iránti elkötelezettségüknek köszönhető.” A Szűzanya tisztelete Assisi Szent Ferenc lelkiségében gyökerezik, aki így köszöntötte a Szűzanyát: „téged a mennyei Atya választott ki, megáldott szeretett Szent Fiad által a Vigasztaló Lélekkel, aki a kegyelem teljessége és a tökéletes jóság..” A kapucinus rend tagjai ma is jelen vannak szerte a világon, a Mária-zarándokhelyeken – Altötting (Németország), Maria Fieberbründl (Kelet-Stájerország), Zell am Harmersbach (Németország), Dublin (Írország), Loreto (Olaszország) –, csakúgy, mint a missziós szolgálatban.

A bécsi Császári Kápolna

A bécsi kapucinus kolostor alapítása szorosan összefonódik Ausztria történetével. A szerzetesek az uralkodóház gyóntatói voltak, és mindmáig a császári kripta „őrzői”, ahol 12 császár, 19 császárné és számos Habsburg, illetve Habsburg–Lotharingiai családtag nyugszik. A kolostor és a kapucinusok templomának alapkövét 1622-ben tették le. A politikai körülmények miatt a templom felszentelése két szakaszban történt: az oltárokat és az oldalkápolnát 1627-ben, míg az egész templomot csak 1632-ben szentelték fel. (Forrás: www.erzdioezese-wien.at)
Paul Harrer‑Lucienfeld osztrák független kutató „Wien, seine Häuser, Menschen und Kultur” című művében (VI. kötet, I. rész, 1956) így ír: „A templom belső tere egyetlen hajóként tárul elénk, dongaboltozattal, egyenes szentéllyel és két oldalkápolnával. A rend előírásainak megfelelően egyszerű formában maradt fenn; csupán a bal oldali, úgynevezett Császári Kápolna rendelkezik gazdagabb berendezéssel. Ez az egyetlen fennmaradt példája a valódi olasz reneszánsznak Bécsben. Anna császárné 1618‑ban, közvetlenül halála előtt végrendeletében rendelkezett: «A helyben építendő kápolna és oltár, valamint a mi temetkezésünk céljára 12.000 forintot biztosítok (10.800 forintot a császárné már korábban a templom építésére adományozott), továbbá minden szent ereklyémet, amelyeket különböző helyekről küldtek és ajándékoztak nekem, a nevezett kápolna és oltár díszítésére, úgy, ahogyan Őfelsége, szeretett uram és férjem elrendeli. Ezeket mindig gondosan meg kell őrizni és ápolni.»
1628-ban az udvar 1000 forintot engedélyezett «azokra a kézművesekre, akik a császári kápolnán dolgoztak». 1631-ben újabb 2000 forintot adtak. 1632-ben került sor a kápolna felszentelésére. A kápolnát a templomhajóval egy magas árkád kötteti össze, fölötte egy nagy, csigadíszes kartus látható, latin felirattal, amely az alapításra utal. Az eredetileg Hanns Frech udvari szobrász által készített oltárt 1632. július 23 án állították fel. A jelenlegi márványoltár, amely már klasszicizáló jellegű, a „Mária, a szomorúak vigasztalója” kegyképpel, gazdag ezüstkeretben, 1751-ből származik. Feltehetően Jean Nicolas Jadot de Ville Lassy tervezte, aki ugyanebben az időben építette Mária Terézia sírboltját.
A Triviglianóból származó Josef Anton kapucinus szerzetes által Bécsbe hozott kegykép ajándék volt a császári család számára. A képhez kapcsolódó legendát a Realis, Curiositäten und Memorabilienlexikon von Wien (I, 379, S. 16f.) jegyzi fel. Erzsébet Krisztina császárné kívánságára a képet először a főoltáron helyezték el, majd később a Császári kápolnába került. Mária Terézia császárné gyakori látogatója volt a kápolnának, ahol szentáldozásban is részesült.”

Madonna di San Guglielmo – a bécsi kegykép modellje?
Hans H. Aurenhammer osztrák művészettörténész „Die Mariengnadenbilder Wiens und Niederösterreichs in der Barockzeit” című kötetében azt állítja, hogy a bécsi Császári Kápolna kegyképe valójában a „Madonna di San Guglielmo” másolata lehet, amelyet az olaszországi Montevergine bencés monostorban őriznek. „A Montevergine-i bencés monostor Coretto di Notte kápolnájában található ikon tempera technikával készült fán, 231 × 99 cm méretben. Erősen megrongálódott, az arany háttér restaurálva, a Madonna arca részben újrafestve. Dél-Itáliából származó alkotás, 1270–1280 közötti évekből.
Ikonográfia és típus: A kegykép ikonográfiailag a Galaktotrophusa típusba tartozik, a szoptató Istenszülő ábrázolása, mégpedig az ábrázolás egy figyelemre méltóan ősi formájában. A Szűzanyát szemből ábrázolták, bal vagy jobb kezével tartja a Gyermeket, miközben az – szinte függőleges helyzetben, az anya másik kezével megtámasztva – a kitakart mellhez közelít” – írja a szerző, aki megjegyzi, hogy a kapucinusok templomában, a Császári Kápolnában őrzött ikon „a 18. század elején készült másolat, egy zarándokemlékkép, a San Guglielmo Madonnáról készült »papírra festett másolat«. Noha egy későbbi irodalmi forrás (1) a Sabina egyházmegyében található Vallabona kegyképét a bécsi kegykép közvetlen elődjének nevezi, mégis a «Madonna di San Guglielmo»-hoz kell visszatérni, mivel ez nyilvánvalóan a Vallabona‑i kép őse – ha ez utóbbi egyáltalán létezett, hiszen a szakirodalomban nem sikerült a nyomára bukkanni. Létezése azonban magyarázatot adhatna a bécsi kép bizonyos módosításaira az eredetihez képest. A bécsi kép és a «Madonna di San Guglielmo» közötti azonosság elsősorban a Szűzanya általános habitusában áll, amely szigorú formájában sem a bécsi kegykép keletkezési idején, sem a korábbi Madonna lactans ábrázolásoknál nem volt szokásos. A hasonlóság kiterjed a Szűzanya koronájának formájára is, amelyet a másoló nyilvánvalóan félreértett. A monteverginei kegyképtől eltérően a gyermek viselkedésében nagyobb fokú „emberiesítés” mutatkozik: nem csupán félig fekszik, hanem át is öleli az anyai mellet – olyan vonások, amelyek Lasareff szerint a trecento művészetére és az azt követő időszakra jellemzőek. Mivel azonban az ilyen típusú Mária‑ábrázolás, amely a «Madonna di San Guglielmo» kép módosított változata, nem mutatható ki, feltételezni kell, hogy vagy a másoló végezte el ezt a változtatást, vagy a mindeddig nem igazolt Vallabona‑i kegykép képezte a szükséges köztes láncszemet a Montevergine–Bécs, Kapucinus templom sorban. A «Gründlicher und wahrhafter Bericht» szerint Joseph Antonius von Trivigliano kapucinus atya egy missziós útja során, Bari vidékén, rátalált egy papírra készült másolatra – a Sabina egyházmegyében található Vallabona kegyképének zarándok-emlékképére –, amelyet maga is nagy tisztelettel őrzött. Apostoli misszionáriusként 1727‑ben Bécsbe vitte a megtalált képet, valamint annak időközben elkészült másolatát. Az eredetit VI. Károlynak ajándékozta, aki maga is tisztelte, majd Mária Teréziának adta tovább, aki hálószobájában helyezte el áhítatos tiszteletre. Ez a kép mára elveszett. A másolat Erzsébet Krisztina császárné tulajdonába került, aki előbb ideiglenesen, majd véglegesen a kapucinusoknak adományozta, akik még ugyanabban az évben, 1727‑ben a Császári Kápolnában állították ki tiszteletadásra.” [(1) „Gründlicher und wahrhafter Bericht von dem wunderbaren Ur sprung des marianischen Gnadenbildes unter dem Titul: Trösterin der Be trübten in der Kirche der P. P. Kapuziner … Wien 1777.]

Merczyfalva – a történeti adatok fényében

„A település, amelyet egykor Mercydorf néven alapítottak, ma hivatalosan Carani néven ismert, és Temesvártól mintegy 20 km-re északra fekszik. 1734-ben alapították, nevét a Bánság első kormányzójáról, Florimund Claudius Mercy grófról kapta. Az első telepesek franciák és néhány olasz volt. A német telepesek csak 1764-ben érkeztek, a Hétéves háború, valamint a pestis- és mocsárláz járvány után, Mária Terézia rendelkezése nyomán. A közösségünk tényleges német betelepítése 1765‑ben történt. Ekkor számos új telepes ház épült. 1768/69‑ben zajlott le az utolsó nagy bevándorlás, amely Elzász‑Lotaringiából, Luxemburgból és Trierből érkezett. A második világháború körülményei miatt már ekkor megkezdődött a német lakosság kivándorlása, amely az évek során felerősödött, és végül az 1989‑es forradalom után zárult le” – áll a Heimatortsgemeinschaft Mercydorf honlapján.
Borovszky Samu „Magyarország vármegyéi és városai” című művében a Temes vármegyei Merczyfalva településről a következőket olvashatjuk: „Az 1717. évi kincstári jegyzékben egy Kayragn nevű helységet találunk a temesvári kerületben, a hol ekkor 16 ház volt és azonosnak látszik az 1723–25. évi gróf Mercy-féle térképen ugyancsak e tájon megjelölt Karan-pusztával, a hova Engelshofen tábornok olaszokat és spanyolokat telepített s az új helységet, gróf Mercy Claudius Florimund után, Mercydorfnak nevezte el. De sem a spanyolok, sem az olaszok nem tudták az itteni éghajlatot megszokni s így csakhamar kipusztultak; az a kevés olasz család, mely itt maradt, idővel beleolvadt a németekbe, a kik az 1764–65. években költöztek be. Az 1761. évi hivatalos térképen Karan oder Mercydorf néven szerepel. A régi róm. kath. templom 1735-ben, a mostani pedig 1788-ban épült. A községet sok csapás érte. 1738-ban a pestis pusztított benne; 1823-ban, szélvihar tette tönkre az egész termést, 1829-ben egy hóviharnak az egész legelő állatállomány esett áldozatul, 1863-ban éhinség, 1869-ben pedig nagy tűzvész pusztított.” Az első merczyfalvi plébánosok egyike, az olasz Carlo Tazzoli a temesvári székeskáptalan tagja, a székesegyház kanonokja lett, ahol 1751-ben elhunyt. Ő volt az első klérikus, akit a székesegyház kriptájában temettek el, és akinek sírja mind a mai napig fennmaradt.

A merczyfalvi kegykép – a mezőn találták

Martin Roos temesvári nyugalmazott püspök „Erbe und Auftrag” című, a Csanádi és Temesvári Egyházmegye történetéről szóló monumentális művében (I. kötet, 2a rész, 3. fejezet) így ír:
Vidékünkön ritka ábrázolás a Szűzanya mint szoptató édesanya – „Maria lactans”, ahogyan a szakirodalom nevezi az ilyen képeket. Mégis mélyen emberi pillanatot közvetít: a gondoskodó, tápláló, megtartó és az életet védelmező jelenlétet, amelyre minden ember rászorult földi létútja kezdetén. Az ember újra meg újra szívesen tér vissza ehhez az oltalmazó anyaságforráshoz – emlékezve hálaadással, és elmélyülve az imában. Mária a Gyermekkel egyszerre jelkép és valóság.
Ezen Mária-ábrázolás eredete Egyiptomba vezethető vissza, ahol különösen kedvelt volt, és a legkorábbi példái az 5–6. századra nyúlnak vissza. A képrombolás időszaka után ez az ábrázolás elterjedt a Bizánci Birodalomban is, ahol „Galaktotrophusa” néven vált ismertté. Nyomai felfedezhetők a 14–15. századi európai művészetben is.
Ábrázolásunk keletkezési idejéről és eredetéről kevés biztosat tudunk. Eredetileg a merzydorfi plébániatemplomban volt elhelyezve, fémkeretbe foglalva, koronával és sugárkoszorúval díszítve. A néphagyomány kegyképként tartotta számon, amelyet a zarándokok magukkal vittek a Máriaradnára vezető zarándoklatuk során. A kép egy fából készült dobozba van süllyesztve, széles, finom filigrán- és gyöngyfonattal körülvéve. A trónon ülő Istenszülőt ábrázolja, amint ölében tartja a gyermek Jézust, és anyai mellét kínálja neki. A merczyfalvi helytörténeti könyv szerint a képet állítólag a mezőn találták.
Az 1770-es év leltári jegyzékében a következő bejegyzés található: „1 Mária-kép kerettel és üveggel, benne 4 rendes zsinór, fehér gyöngy, hozzá egy kék selyem palást ezüst szegéllyel.” Ez csakis a mi képünkre vonatkozhat, mivel más Mária-ábrázolás nem szerepel a jegyzékben. Már 1768-ban, a merczyfalvi templomról fennmaradt legrégebbi leltárban is olvasható, bár a képet nem részletezi: „Az adományok a Szűzanyánál: 1 ezüst szív, 1 körmöcbányai dukát, 1 ezüst gyűrű, 2 további darab egy arany értékben, 1 foglalatba helyezett Nepomuki Szent János.”
E jelek alapján a következőket állapíthatjuk meg képünkről: legkésőbb 1768-ban már a merczyfalvi plébániatemplomban volt, és kegyképként nagy tisztelet övezte. Már első pillantásra is szembetűnő, hogy különleges jelentőséggel bír vidékünk számára — és ez jóleső felismerés.
És ez még inkább szembetűnő, ha két évvel később a leltári jegyzékben a következő bejegyzést olvassuk: „1 ezüst szív a Szűzanyánál, 2 körmöcbányai dukát, 5 császári tallér, 2 császári arany, 1 velencei ezüstdarab, 16 ezüst kereszt, 2 ezüst gyűrű, 1 ezüst foglalatba helyezett zöld kő (malachit?), 3 húszas a Szűzanyánál.” Úgy tűnik, a kegykép tisztelete időközben tovább növekedett.

x x x

Mivel ennyire ritka, a merczyfalvi „Maria lactans” kegykép nem csupán a helyi közösség kincse, hanem a teljes régió számára kiemelkedő emlék. Ez az a képtípus, amely a Mária-tisztelet egyik legbensőségesebb és legemberibb ábrázolása, hidat képez Bécs, Montevergine és a Bánság között. Megőrzése és továbbadása nemcsak a múlt tiszteletét jelenti, hanem a közösségtudat és a hit megerősítését is, amelyből a jövő nemzedékei is meríthetnek. A Szűzanya közbenjárása legyen mindig vigasztalás és erőforrás a számunkra.

A temesvári Püspökség sajtóirodája

Fotó: a temesvári Püspökség sajtóirodája; Temesvári Egyházmegyei Levéltár; dr. Eperjesi Zoltán