Szombaton, december 6-án, Myrai Szent Miklós püspök ünnepén a temesvári egyházmegye bolgár közössége a Szent György-székesegyház oltára köré gyűlt. Többéves hagyomány, hogy a bolgár közösség tagjai – különösen a temesvári hívek – tisztelettel megemlékeznek Szent Miklósról. Az idei ünnep azonban különleges jelentőségű volt: a résztvevők megemlékeztek Nikola Stanislávič püspökről, aki meghatározó személyisége volt a bánsági bolgároknak, a temesvári egyházmegyének, valamint a katolikus jelenlétnek Havasalföldön a XVIII. században. Ezen a napon, Stanislávič püspök névnapján három kiemelkedő évfordulót ünnepeltek: 300 év telt el római kinevezése és püspökké szentelése óta, a craiovai székhellyel rendelkező nikápolyi püspökség számára, 285 év a temesvári székhelyű csanádi egyházmegye élére történt megerősítése óta, valamint 275 év azóta, hogy Temesváron visszaadta lelkét Teremtőjének.
Az Óbesenyőről, Vingáról, Temesvárról, Aradról, Nagyszentmiklósról, Dettáról, Dentáról és nem utolsósorban Berestyéről érkező bolgár hívek már délelőtt 10 óra körül nagy számban gyűltek össze a temesvári Szent György római katolikus székesegyházban. A napot zarándoklatra emlékeztető módon kezdték: Rózsafüzér imával. Ezt követően, 10 óra 30 perc körül a Zvanče gyermekkar, Elena Doycheva-Dragomir tanárnő vezetésével, rövid koncertet adott adventi és karácsonyi énekekből a székesegyház szentélyének lépcsőin.
Az ünnepi szentmise 11 órakor kezdődött, főcelebránsa Msgr. Gheorghe (Gjuka) Augustinov, a temesvári Bolgár Személyi Plébánia plébánosa volt. Koncelebrált Petru Velciov atya, óbesenyői plébániai kormányzó, Salman Demeter nagylaki plébános, valamint Piry Radulov vingai és orczyfalvi plébános. A szentmise zenei szolgálatát nagyszámú vegyes kórus biztosította, amelynek tagjai főként Óbesenyőről érkeztek, de más közösségekből is csatlakoztak hozzájuk. Énekükkel és imádságukkal az egész közösséget közös dicséretre és könyörgésre buzdították.
Az eseményen részt vett Dejan Popov, Temes megye alprefektusa (Romániai Szerbek Szövetsége), Gheorghe Nacov, a román parlament bolgár kisebbségi képviselője és Bulgária tiszteletbeli temesvári konzulja, Bono Cucalan, Óbesenyő község polgármestere, Anca Panici, a Romániai Bánsági Bolgárok Szövetsége temesvári fiókjának elnöke, Petru Topciov, tanár a „Szent Cirill és Metód” Elméleti Líceum igazgatója, valamint több a Bánsági Bolgárok Szövetsége több fiókjának elnöke és tagja.
A bolgár és román nyelven elhangzott bevezetőt követően az első olvasmányt egy fiatal ministráns olvasta fel bolgár nyelven. Az evangéliumi szakaszt bolgár és román nyelven Salman Demeter atya olvasta.
Szentbeszédében Augustinov atya Szent Miklós példájából kiindulva emlékeztetett Nikola Stanislávič püspök lelkipásztori tevékenységére, fáradhatatlan munkájára, amelyet Isten dicsőségére, az Egyház és az emberek javára végzett. Szavai felidézték azokat a nehéz időket, amikor az üldöztetés, száműzetés, természeti csapások és szegénység közepette is hűségesen szolgált, és kitartóan munkálkodott a közösségért.
A záró ima és áldás után Augustinov atya felkérte Nicoleta Rafaela Ciocan újságírót, a Temesvári RTV bolgár nyelvű műsorának szerkesztőjét, hogy szavaljon el egy verset bánsági bolgár nyelven. A költeményt Gyuka Gergulov költő írta, címe: „Nikola Stanislávič püspök utolsó imádsága“. Nicoleta Rafaela Ciocan az elmúlt időszakban több műsort is készített Stanislávič püspök személyiségéről, melyek a Temesvár RTV és a Temesvár Rádió csatornáin kerülnek sugárzásra, valamint a rádió és televízió hivatalos online felületein is elérhetők lesznek.
Nikola Stanislávič püspök életét és tevékenységét Dr. Claudiu Călin egyházmegyei levéltáros mutatta be. A temesvári Római Katolikus Püspökség – Egyházmegyei Múzeum – gondoskodásának köszönhetően, amelynek felelőse szintén dr. Călin, ezen a napon a székesegyház Szent Gellért-mellékoltára előtt kiállították Stanislávič püspök portréját. Ezt a bécsi eredetű műalkotást hosszú ideig Vingán őrizték, jelenleg pedig az Egyházmegyei Múzeum gyűjteményében található.
Az Elena Doycheva-Dragomir tanárnő vezette Zvanče gyermekkar tagjai ismét felsorakoztak az oltár előtt, hogy egy újabb rövid adventi és karácsonyi műsort adjanak elő. Énekükkel nagy örömet szereztek az egész közösségnek, és emelték az ünnepi hangulatot.
A szentmisét követően a papok, a hivatalos személyek és a jelenlévők a székesegyház kriptájában felkeresték Stanislávič püspök sírját, ahol több ima hangzott el a jeles főpásztor lelki üdvéért, énekeket adtak elő az elhunytakért, valamint felolvasták latin nyelven és román nyelven magyarázták a megboldogult püspök sírkövének feliratát.
Adja Isten, hogy Stanislávič püspök lelki örökségnek és atyai képmásnak árnyékában, aki egész életével és munkásságával maradandóan formálta a bánsági bolgár közösség, a Havasalföldi Apostoli Vikáriátus, a nikápolyi egyházmegye és a régi csanádi egyházmegye életét, mai lelki gyermekeinek jelene és jövője végre a közjóért való gondoskodás, a hit, a béke és az egyetértés jegyében bontakozzék ki.

A temesvári Püspökség sajtóirodája

Általános adatok a bolgár katolikusok életéről Bulgáriában a XVII. század végén, valamint néhány mozzanat Nikola Stanislávič püspök életéből és tevékenységéből

1. A bolgár katolikusok felkelése a Félhold uralma ellen

1689. szeptember 6-án a bolgár Csiprovci (Ciprovetz) városában került sor a Nagy Felkelésre, amelynek célja Bulgária felszabadítása volt a török uralom alól. Az eseményt fél évszázadon át készítették elő, fő szervezői pedig a következő egyházi személyek voltak: Petar Bogdan Bakșev (Baksić), Petar Parchević, Francesco Soymirović és Ștefan Knežević. Nekik sikerült bevonniuk Bulgária felszabadításának tervébe szinte az egész keresztény Európát. A katolikus püspökök által kezdeményezett mozgalomban mintegy 200 ezer ember vett részt. A lázadást az oszmán seregek véresen leverték. A mészárlás túlélőinek legnagyobb csoportját – a bánsági bolgárokat, akik ötven esztendőn át vándoroltak – tatárokból és törökökből álló bandák támadták meg Havasalföld különböző vidékein és az Osztrák Birodalom területén, miközben arra vártak, hogy az ellenségeskedések véget érjenek, és visszatérhessenek hazájukba. Mielőtt döntöttek volna végleges letelepedésükről a Bánságban, a bolgár katolikusok az osztrák katonai közigazgatás támogatásával kolóniákat alapítottak előbb Craiován, majd Râmnicban és Brădiceniben. A török szultán fermánban rendelte el, hogy Bulgária katolikus falvait alapjaiban pusztítsák el: kő kövön ne maradjon. A fiatalokat és gyermekeket rabszolgaságba hurcolták, az időseket és asszonyokat pedig megölték. Ugyanezen fermán által II. Szulejmán szultán ötven évre megtiltotta, hogy a katolikusok letelepedjenek a lázadó, elpusztított falvakban és városokban, amelyek az Oszmán Birodalomhoz tartoztak, és megparancsolta hadseregének, hogy öljék meg azokat a katolikusokat, akik ezt a rendeletet megszegik. A lakosság mintegy egyharmada azonban megmenekült, és Bulgária, Szerbia, Havasalföld különböző részein, valamint egész Európában telepedett le. Egy nagyobb csoport, amelyet Szófia utolsó katolikus érseke, Knežević István gróf vezetett, átkelt a Dunán – sokan közülük ténylegesen úszva –, ahol Constantin Brâncoveanu fejedelem megértéssel, nyitottsággal fogadta őket. Brâncoveanut – többek között az oszmánellenes felkelésekben való közvetett részvétele miatt – elfogták, és négy fiával együtt Konstantinápolyba hurcolták. Ott fiait a szeme láttára lefejezték, majd őt magát is ugyanígy megölték. Fejüket az egész városon végighordozták, hogy példát mutassanak a lázadóknak.

————————————————————————–

2. Nikola Stanislávič püspök élete és tevékenysége (1694–1750)

A jövendő püspök – a fent ismertetett politikai és katonai körülmények közepette – 1694. május 9-én született Craiován, Mihai Pauliganich / Stanislávič és felesége, Helena de Vuko et Branko gyermekeként. E családból származott később a csanádi székesegyház prépostja, Paul de Vuko et Branko verseci esperes is.
Nikola 1713-ban Craiován belépett a ferences rendbe, ahol noviciátusát végezte. Ezt követően teológiát tanult Olaszországban, Rómában (egyes források szerint Loretóban, más források szerint pedig a mai Csehország területén, Bohémiában). 1717. április 11-én szentelték pappá. 1725-ben a történeti források Craiován említik őt mint gvárdiánt, illetve a helyi katolikus közösség plébánosát.
Nikola Stanislávičot 1725. június 11-én nevezték ki Nicopolis ad Hystrum püspökévé, Craiovai székhellyel. Püspökké szentelésére ugyanazon év június 24-én került sor Rómában. 1725 szeptemberében XII. Kelemen pápa római grófi rangot adományozott neki.
Marius Oanță történész így ír Stanislávič püspökről: „Tevékenysége, mint nikápolyi püspök, bár székhelye Craiova volt – egy város, amely akkoriban az osztrákok fennhatósága alá tartozott –, rendkívül érdekes, gazdag és ígéretes volt. Mindez azonban alig több mint tíz évig tartott, mígnem az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom újabb konfliktusa végleg véget vetett ennek a modernizáló és civilizáló közjátékának a havasalföldi vidékeken.”
Főpásztori szolgálatának kezdetén Nikola Stanislávič püspök elnyerte Nicolae Mavrocordat, havasalföldi fejedelem jóváhagyását, amely szerint a tîrgoviștei kolostor mentesült a fejedelmi kincstár felé fizetendő adóktól.
„Az 1717–1725 közötti időszak, amikor Nikola Stanislávič kizárólag a Havasalföldi Apostoli Vikáriátusban végezte missziós tevékenységét, egybeesik Olténia osztrák közigazgatásának kezdetével, amikor az osztrák hatóságok megpróbáltak számos közigazgatási reformot bevezetni e tartományban. Bizonyos, hogy a bolgár püspök igyekezett közel vonni magához a katolikus bolgárok egy jelentős részét, akiket elődei – a nikápolyi püspökök és a szófiai érsekek – nem tudtak összefogni Havasalföldön vagy Olténiában (1716 után önálló tartományként osztrák megszállás alatt)” – írja Marius Oanță.
1728–1729 között Nikola Stanislávič püspök megpróbálta egybegyűjteni azokat a bolgár katolikusokat, akik még Bulgáriában éltek, és Olténiába hívni őket – Ruse plébánosa, Blasius Milli közvetítésével, aki később óbesenyői plébános lett.
A craiovai plébániaház újjáépítéséhez Stanislávič 1730-ban támogatást kért Savoyai Jenő hercegtől. Akkoriban a közösségben, valamint Olténia habsburg fővárosában, nem kevesebb mint 2000 katolikus élt, többségük bolgár nemzetiségű. Később a püspök a császári hatóságok előtt kifejezte szándékát, hogy a craiovai templomot bővíteni kívánja, továbbá szeretett volna megnyitni egy latin–német gimnáziumot, valamint egy teológiai szemináriumot, sőt javasolta egy katolikus püspökség megalapítását is Olténiában.
Azokban az években a bolgár katolikusok fő központjai Craiova, Râmnic, Brădiceni, Cerneț és Islaz voltak. Ezek számára Stanislávič püspök ismét adó- és illetékmentességet kért és kapott.
1732. október 15-én Stanislávič püspököt kinevezték a Havasalföldi Apostoli Vikáriátus vikáriusává, miközben megtartotta a Nicopolis ad Hystrum püspöke címet is.1737-ben, amikor az oszmán törökök újabb támadásokat indítottak Olténia, a Bánság és Szerbia ellen – amelyek akkor a Habsburgok fennhatósága alatt álltak –, megindult a bolgár katolikusok exodusa Havasalföldről a Bánságba. Az útvonal Orsován és Mehádián át vezetett Temesrékas, Óbesenyő és Vinga felé. A menekülők között volt maga Stanislávič püspök is.
Olténia újbóli oszmán fennhatóság alá kerülése után, 1737–1739 között a püspök Temesváron, majd főként Bécsben lakott.1739. szeptember 27-én Temesváron elhunyt Adalbert von Falkenstein püspök. Alig három hét elteltével, a jelöltek vizsgálati folyamata után, 1739. október 21-én VI. Károly császár Nikola Stanislávičot nevezte ki csanádi püspökké, mely méltóságot a Szentszék 1740-ben erősítette meg.
Stanislávič püspököt 1741. február 5-én iktatták be a temesvári jezsuita templomban csanádi püspökként. Ekkor kapta meg a Csanád vármegye főispánja címet is, amelyre VI. Károly császár már 1741. január 2-án kinevezte. Az ünnepélyes beiktatásra 1741. február 27-én Makón került sor.Ebben az időszakban Stanislávič püspök buzdította az Erdélyben – Alvincen, Déván és Gyulafehérváron – letelepedett bolgárokat, hogy költözzenek át a Bánságba.
Stanislávič püspök dinamikus személyiség volt: buzgó pap, majd lelkes püspök, aki tudatában volt szerepének nemcsak nemzettestvérei, hanem – mindenekelőtt – a katolikus hit és a rá bízott egyházmegyék szolgálatában. Jelentős mértékben hozzájárult a székesegyház építéséhez 1740–1750 között – ezért olvashatjuk ma is nevét a székesegyház diadalívén elhelyezett feliratban.
A püspök bejárta az egyházmegyét, és vizitációkat végzett 1741-ben, 1743-ban és 1747-ben. Tíz új plébániát alapított: Mehádián, Vingán, Dognácskán, Szentannán, Csanádon, Bulcson/Cellán, Szászkán, Temeskutason – utóbbi ma Szerbiában található. Ebben az összefüggésben az egyházmegye területét négy esperesi kerületre osztotta, mivel a plébániák száma fokozatosan növekedett. Nagy erőfeszítéseket tett az egyházmegye pénzügyi stabilitásának biztosítása érdekében, és 1742-ben az egyházmegyei adminisztráció szükségleteire megszerezte a makói birtokot. Ez biztos jövedelmet nyújtott, valamint munkahelyeket teremtett Makón.
Stanislávič püspök két görögkatolikus plébániáról is gondoskodott: Temeshidegkút és Temesvár-Gyárváros. Ő volt az, aki – úgy tűnik – már száz évvel a tényleges megvalósulás előtt javasolta egy görögkatolikus püspökség létrehozását Lugoson, bizonyítva ezzel világos szervezeti és kánonjogi látásmódját.
Ugyancsak Stanislávič püspök alapította meg 1741-ben a vingai plébániát, gondoskodott annak felszereléséről, majd letette itt az első templom alapkövét is. Mivel rokonai is éltek Vingán, az Olténiából a Bánságba történt exodus után figyelemmel kísérte helyzetüket, és kiváltságokat szerzett számukra, beleértve a nemesi rangra emelést is.
A teréziánus telepítések kezdetével újabb és újabb német katolikus családok érkeztek a Bánságba. Ebben az összefüggésben Stanislávič püspök 1743-ban újjáalapította a csanádi plébániát, és gondoskodott egy templom felépítéséről is, a középkori szentélyek romjaiból és a régi püspöki rezidenciák maradványaiból.
A püspök viszonylag beteges természetű volt, többször is életveszélyes helyzetbe került. 1750-ben, a húsvétot követően, április 26-án, mindössze 56 évesen az Örök Hazába költözött, és a székesegyház kriptájában temették el. Sírkövére nagy alázattal vésték fel többek között a szót: egy „bűnös”.

Dr. Claudiu Călin, egyházmegyei levéltáros