A mai napon az oltár a Golgotát, Jézus halálának helyszínét jelképezi, a hívek pedig lélekben odamennek Jézus keresztjéhez – hangzott el az Urunk szenvedésének és halálának emléknapján 15 órakor kezdődött szertartás keretében a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban, ahol az igeliturgiát, a Kereszt előtti hódolat és a szentáldozás szertartását Pál József Csaba megyés püspök vezette Szilvágyi Zsolt püspöki helynök, temesvár-józsefvárosi plébános, Bakó László püspöki titkár és Szabó Tibor helyi segédlelkész jelenlétében. Az igeliturgiában Jézus szenvedéstörténetét Szent János apostol evangéliumából hallhatták a hívek..
– Azt láttuk, hallottuk az evangéliumban, hogy Jézus mindvégig szeretett. Az igazságtalanság közepette is. Ez kell nekünk is a rutinunkká váljon: ha történik valami, hogyan tudok én oda szeretetet vinni? Nincs más utunk ezen a földön arra, hogy boldogok legyünk. A nehéz helyzetekben is csak ez tud segíteni, hogy fény legyen az arcunkon és öröm a szívünkben. Az egyedüli ami megmarad utánunk, ha mi eltávozunk erről a földről, hogy ott ahol voltunk, próbáltunk szeretetet vinni – fogalmazott szentbeszédében a főpásztor.
A szertartást a temesvári egyházmegye közösségi oldalán közvetítették, ahol visszanézhető.
Húsvét vigíliáján Pál József Csaba megyés püspök az orsovai plébániatemplomban, húsvétvasárnap a herkulesfürdői plébániatemplomban mutat be szentmisét.

A temesvári püspökség sajtóirodája