Krisztusban szeretett Paptestvérek!
Kedves keresztény Testvéreim!

Vegyünk részt!
Januárban felkerestem a Szentföldet. A legerősebb benyomást azok a helyek tették rám, ahol Jézus szenvedett: a Getszemáni kert, az Agónia bazilika, a keresztút. Igaz, hogy azokra a helyekre csak az utolsó napon érkeztem. A többi nap mintegy felkészülés volt Jézus szeretete csúcspontjának megéléséhez: „Ennyire szerettél engem”!
A Szent Sír templomban nagy volt a tömeg. A Via Dolorosa utcáin is sok ember volt, de kevesen, akik felfogták, hol is vannak tulajdonképpen, kinek a nyomában haladnak. Sokan a kereskedéssel, a vásárlással voltak elfoglalva vagy más látnivalókat kerestek. Arra gondoltam: vajon nem ugyanígy történt-e akkor is, amikor Jézus a Golgota felé cipelte a keresztjét? Egyesek kíváncsiak voltak, mások szenzációt vártak, sokan nem figyeltek Őrá. De ezeket az embereket nem is érintette meg Jézus határtalan szeretete. Néhányuknak Jézus halála semmit sem jelentett, éppen úgy, ahogy nem jelentett semmit a feltámadása sem. Továbbra is a maguk dolgával, a maguk gondjaival törődtek. Viszont, csak azok tudtak örvendeni a feltámadásnak, akik belekapcsolódtak és átélték az eseményeket.
Testvéreim! Nehéz időszakot élünk. Talán a legnehezebb a tehetetlenség érzése. Pedig sok mindent tudunk tenni. Az első és a legfontosabb, hogy újra felismerjük: életünk, egészségünk, világunk és gazdaságunk Isten kezében van. Életünk ezen szakaszát is Vele, szent akaratában megbizva tehetjük meg. Aztán figyelve az Ő akaratát sok konkrét dolgot is tehetünk. Sok család most kezd el újra közösen imádkozni. Új fényben kezdik látni az életüket. Mások, felfedezve a jelenben Isten akaratát, embertársaikon segitenek, akár bevásárlással, vagy a szeretetnek más apró tetteivel. Nagyszerű lehetőség, hogy (újra)felfedezzük a Szentirást, mint Isten eleven szavát, amelyet szeretből intéz hozzák.
A Húsvéti Evangéliumban, például, azt olvassuk, hogy Jézus a hozzá legközelebb állókra feladatot biz, bekapcsolja őket a történésekbe. Az asszonyoknak, akik Mária Magdolnával együtt a sírhoz mennek, konkrét küldetést ad: „Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába…” (Mt 28, 10). Látja, hogy az övéi is abba a kísértésbe esnek, hogy a “sírnál” maradjanak. Látja, hogy egyesek bezárkóznak otthonaikba, mások visszatérnek a halászathoz. Az apostoloknak egy életre szóló küldetést ad: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” – Nem elég, hogy tudjátok: feltámadtam, és az sem elég, hogy ez a tény boldoggá tesz titeket – menjetek el az egész világra! Ő tudta, hogy csak akkor sikerül megtartanunk a hitünket, ha odaajándékozzuk. Ma, a kialakult helyzetben, ez az „elmenés” megtörténhet telefonon, vagy interneten keresztül is.

Ne maradjunk a sírnál, ne szegezzük tekintetünket a sírra!
Testvéreim! Gyakran fenyeget a kísértés, hogy tekintetünkkel a sírra meredjünk, életünk sírjára, az Egyház, Európa, vagy a világ sírjára. Tele fájdalommal, nosztalgiával járunk-kelünk, miközben, az Emmaus felé tartó tanítványokhoz hasonlóan, nem ismerjük fel a Feltámadottat közöttünk, aki életünk útján társul szegődik hozzánk, hív és küld minket. Panaszkodunk, hogy valamikor többen voltunk. Megállunk a “sírnál”. De ki akadályoz meg, hogy kis, hiteles közösségeket alakítsunk ki, ahol felismerik, hogy a Feltámadott köztünk van?! Közösségek, amelyekben megélik Jézus lelkületét! Akkor is, ha fizikailag nem lehet utazni, találkozni, sok lehetőségünk adódik telefonon, vagy a többi kommunikációs eszközön keresztül. Ha nincs sok hívő, akkor a kevesek éljék meg a Feltámadott szeretetét! Az a „kettő vagy három”, akiről Jézus beszél. Úgy kell elindulnunk, mint Mária Magdolna, hogy elvigye az örömhírt az apostoloknak. Nem várt arra, hogy elsőként majd az arra “illetékesek” induljanak el, hanem „kora reggel” keresni kezdte Jézust. E keresés során Jézus elébe jött, találkozott vele. Ezt követően pedig megkapja a küldetést, hogy menjen az apostolokhoz.
Gyakran úgy gondoljuk, hogy halott közösségeink vannak, mert nem nagy létszámúak. De egy közösség nem azért halott, mert kevesen vannak. A halott közösség az, ahol nincsenek legalább ketten vagy hárman, akik a Feltámadottal élnek és hajlandók az Ő küldetésében járni!
A Feltámadott találkozni szeretne velünk. A szemünkbe néz, és nem azt kérdezi, hogy valamikor hányan voltunk, hanem azt kérdezi, mint hajdanán Pétertől: „Szeretsz engem?” Nem hallgathatunk. Ki kell fejeznünk Iránta érzett szeretetünket. Ki kell fejeznünk készségünket: „Itt vagyok, küldj engem!” Bízhatunk Benne. Velünk jön az úton.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott Húsvéti ünnepeket! A feltámadt Jézus töltsön el mindannyiunkat jelenléte örömével!

Temesvár, 2020. Húsvétján

† Pál József Csaba
megyés püspök