1860 éven át mindig hűséggel szolgálta Jézus Krisztust

Szerző: Karin Geyer
(A szöveg és a fotók szerzői joga: Steigerwald-Kurier, 1491. sz., 30.évf., 2022.06.16.)
Lisberg. Franz Stemper érseki tanácsos, ny. plébános, Lisberg díszpolgára, meghitt ünnepség keretében mutatta be gyémántmiséjét. Ez alkalomból nagyon sokan jöttek el őt köszönteni, noha a jubiláns kívánsága az volt, hogy mellőzzék a személyét méltató beszédeket.

Mély hittel megélt élet
Franz Stemper ny. lelkipásztort 1962. május 31-én szentelték pappá Gyulafehérváron. Ezt követően Temesvárra került, ahol segédlelkészként szolgált. Itt szövődött a barátsága Dr. Franz Metz zenetudóssal is, aki akkoriban fiatal orgonistaként tevékenykedett, és aki a gyémántmise zenei szolgálatát látta el, hegedűn játszott Cordula Walcher. Franz Stemper lelkipásztor a 60 év papi szolgálatból 30 évet plébánosként Lisbergben töltött.

Az elődje nyomdokán
Franz Stemper 1984-ben érkezett Németországba, és 1985 őszén foglalta el a megüresedett lisbergi plébániai hivatalt. Mivel nem volt könnyű elődje, Karl-Heinz Weißer plébános „örökébe“ lépni, a kezdetek Lisbergben határozottan  nehezek voltak. De humorral és szeretettel minden könnyebb, ezért is jellemezte évfordulós szolgálatát a „Köszönöm” mottóval. Köszönetet mondott szüleinek, mindazoknak, akik mellette álltak, az egyháztanács elnökének és mindazoknak, akik valamilyen módon részt vettek az egyházi szolgálatban: a nőszövetség tagjainak, az idősek klubjának, az óvodának, az egyháztanácsnak, lektoroknak vagy segítőknek. Külön köszönetet mondott Peter Deusel volt polgármesternek, akivel 24 éves szolgálata alatt mindig tiszteletteljesen együttműködött.

Díszpolgári cím
Franz Stemper szórakoztató módon számolt be a sok felújításról és a vállalt feladatokról. „Az templom a plébános legfontosabb otthona” – így a templom körüli gondok nem maradtak észrevétlenek, de általában gyorsan orvosolták azokat. Szolgálatának 30 éve alatt végül a helyi közösség a „Lisberg díszpolgára“ címet adományozta neki.

„Dona nobis pacem“
Stepmer ny. plébános gyémántmiséjén koncelebrált Josef Geißinger diakónus, Achim Zier pasztorális referens, Ivett Petzold-Fekete nürnbergi református lelkész, a magyar nyelvű közösségek pasztorális felelőse és Stefan Danko atya, Ambergvől. A közösség éppoly sokszínű és soknyelvű volt, mint a lelkipásztorok. A szertartáson részt vettek meghívottak Nürnbergből, Wiesbadenből, Ambergből vagy Münchenből – és természetesen a romániai családjának néhány tagja. A már elhunyt Kristàly Stefan pap emlékére, aki a walsdorfi Szent Péter templom oltárképét hímezte, szintén szentelt emléklapot.