Április 20-án, pénteken délelőtt sajtótájékoztatón vehettek részt az érdeklődő újságírók a Szent György székesegyházban, amelyet fennállásának legátfogóbb felújítási és átalakítási projektjét (2019-2023) követően fogják megáldani (újraszentelni) április 22-én, szombaton. A munkálatok „A temesvári római katolikus székesegyház és környezetének belső és külső felújítása, konzerválása, rehabilitációja a temesvári római katolikus székesegyház épületének és környékének az országos és nemzetközi turisztikai körforgásba való integrálása” – SMIS kód: 119627 – elnevezésű projekt keretében valósultak meg, a Regio – Regionális Operatív Program 2014-2020 finanszírozásával. A sajtótájékoztatón jelen volt Pál József Csaba megyés püspök, Martin Roos ny. temesvári püspök, Sorin Maxim, a Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség– ADR Vest főigazgatója, Dr. Ioan Darida, restaurátor szakértő és Nikola Lauš püspöki irodaigazgató.
A Temesvári Római Katolikus Püspökség és az ADR Vest képviselői a Szent György székesegyház felújítási és rehabilitációs munkálataival kapcsolatos részleteket ismertettek a jelenlévő újságírókkal.
A jelenlévőket Nikola Lauš püspöki irodaigazgató üdvözölte, majd átadta a szót Pál József Csaba főpásztornak, aki elmondta: amikor 2018-ban püspökké szentelték, csupán fél évig celebrálhatott szentmisét a székesegyházban, amelyet 2019 februárjában a felújítási munkálatok elkezdése miatt bezártak. – Természetesen mindannyian vártuk, hogy véget érjen a helyreállítás, néha a türelmünket is elveszíthettük. A munkálatokat a Covid-járvány is lelassította. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult a dóm felújításához. Úgy gondolom, hogy ez a több mint 250 éves székesegyház, amely a Temesvári Egyházmegye központja és szíve, nem csupán a katolikusoké, hanem mindenkié, Temesvár lakosaié, és találkozási pont minden jóakaratú ember számára.
Sorin Maxim igazgató úgy fogalmazott: ez a templom a város és a régió örökségének része. Amikor megnyitják, sok turista érkezik majd, akik értékelni fogják Temesvár stílusát, Bánság stílusát, és ezt az építészeti csodát, amely a felújítás által ismét kiemelt figyelmet kapott.
Dr. Ioan Darida restaurátor szakértő a restaurálást igénylő díszítőemelek változatosságát hangsúlyozta, amelyek felújítását alapos feltárás, kutatás előzte meg, a falak belső festésétől kezdve az olajfestményeken át a fából faragott szobrokig és egyéb aranyozott faragványokig, a színes ólomüvegablakoktól az öntöttvas díszekig.

A temesvári Püspökség sajtóirodája