Az elmúlt hét végén a közel egy hónappal ezelőtt, október 16-án konszekrált új harangot elhelyezték a nagyszentmiklósi Avilai Szent Teréz templom tornyában. Az 1200 kg-os harangot daru segítségével emelték be a régi, két helyen megrepedt, ezért már hosszú ideje használhatatlan harang helyére. A munkálatokat az aradi APEL Industries cég végezte, amely az osztrák Grassmayr vállalat romániai képviselője. Az osztrák cég 1599 óta foglalkozik harangöntéssel, továbbá felfüggesztő rendszerek (korona, járom) készítésével, és saját harangmúzeummal is rendelkezik.
Az I. világháborút követő évekből származó régi harang a helység történelme szempontjából érdekességnek számít, köpenyén ugyanis szerepel az egykori adományozók neve: a bánsági malomtulajdonos Prohaska család, a város neves patikusa, Peter Bender, Ferdinand – „Nandor“ – Korber kisvállalkozó, a sváb Thomas Röhrich, Johann, Peter Kyri, Peter Grünn vagy Stefan Haller (akinek neve a harangon Haller Pistike formában olvasható).
A nagyszentmiklósi templomot a gróf Nákó család építtette, és 1824. október 17-én Kőszeghy László püspök konszekrálta Avilai Szent Teréz tiszteletére. A helyi közösség tehát 2024-ben ünnepelheti a felszentelés 200. évfordulóját. A jubileum évéig Andó Attila helyi plébános szeretné teljes egészében felújítani a templom tornyában lévő harangok függesztő- és lengőszerkezetét.

Megjelent: Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien, 29. évf. / 7220 sz., Bukarest, 2021. november 16., szerda, 5. oldal.
Fordítás: A temesvári Püspökség sajtóirodája

Fotó: Octavian Marian Hapca