Urunk megkeresztelkedésének ünnepén (Epifánia, közismert nevén vízkereszt ünnepe), amelyet január 6-án ünnepel a katolikus Egyház, a templomokban bemutatott szentmiséken arról emlékeznek meg, hogy a napkeleti bölcsek (háromkirályok) hódolatukat fejezték ki a Kisded előtt, továbbá, hogy Jézus megkeresztelkedett a Jordán folyóban. Ezért a papok ezen a napon a szentmiséken vizet szentelnek, amelyből a hívek magukkal vihetnek otthonaikba. Ugyanakkor ezzel a főünneppel lezárul a Megváltónk, Jézus Krisztus születésének szentelt ünnepkör.
A temesvári Szent György római katolikus székesegyházban a január 6-án, hétfőn délelőtt bemutatott liturgiák főcelebránsa Nikola Lauš kanonok, a püspöki irodaigazgató volt.
Az evangéliumi szakasz leírja a három napkeleti bölcs hódolatát, akik egy fényes csillagot követve érkeztek Jézushoz: „Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: «Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.» (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (vö. Mt 2, 1-11)
– A mai szent ünnep arra hív bennünket, hogy újra felfedezzük az újszülött isteni Gyermeket, aki az igazi Világosság. A mai első olvasmányban, Ézsaiás próféta könyvéből, ezt halljuk: „Népek jönnek világosságodhoz, királyok a benned támadt fényességhez.” Ezek a szavak vezetnek be bennünket a mai ünnepbe. Általuk mi is arra kapunk meghívást, hogy keressük meg és őrizzük meg ezt a Világosságot, amelyet Megváltónk születése által kaptunk  – fogalmazott szentbeszédében a szónok.
Vízkereszt ünnepe kapcsán a római katolikus hívek házait is megszentelik, ami egyben a családok megáldását is jelenti, a szertartás elején ugyanis a pap, kereszttel a kezében, ezekkel a szavakkal köszönti a híveket: „Békesség e háznak és minden lakójának!”

A temesvári Püspökség sajtóirodája