Interjú Lenzsér-Mezei Katával, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus reprezentatív monstranciájának alkotójával

A NEK Általános Titkársága pályázatot hirdetett az Eucharisztikus Kongresszus reprezentatív monstranciájának művészi tervezésére és elkészítésére. A pályázatot – a zsűri egyhangú döntésével – Lenzsér-Mezei Kata építész, ötvösművész koncepciója nyerte. A monstranciát be is mutatták a nagyközönségnek a 2019-es Forráspont ifjúsági napon. Lenzsér-Mezei Katával kollégánk, Kaszab Luca Dorottya beszélgetett.

– Építésznek tanultál, és csak később, az építészeti tanulmányok után indultál az ötvösség felé. Ez régi álom volt, vagy egy hirtelen döntés, hogy ebben te is jó lennél, ez tetszik neked?
– Nem pillanatnyi döntés volt. Az építész szakmára is úgy találtam rá, hogy sok minden érdekelt. Érettségizőként nem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mit is szeretnék, de ez elég nyitott szakma ahhoz, hogy sok minden beleférjen. Az egyetemi évek alatt ösztöndíjjal Firenzébe kerültem egy fél évre, és ott kezdett el megfogalmazódni, hogy az építészet mellé egy kétkezi szakmát is kellene keresni. Elvégeztem az egyetemet, elkezdtem dolgozni, közben jártam rajzolni, festeni, és kérdezgettem a mestereket, hogy merre keresgélhetek még. Így találtam rá az ötvösségre. Itthon kezdtem el tanulni a szakmát, itthon szereztem OKJ-s képesítést, de közben elvégeztem egy milánói divattervező iskolában egy ékszertervező képzést is.

– Ez a szakma, külső szemlélőként egyszerre tűnik művészetnek, matematikának és építészetnek.
– Ez jó meglátás.

– Így látod te is? Kell a tervezés, de mégiscsak művészetről van szó.
– Abszolút, de ezek egyszerre működnek. Egy művészeti alkotást is megelőz egy tervezési folyamat, és a tervezésnek sem úgy ugrik neki az ember, hogy „akkor most lerajzolom a megoldást”, hanem keresgél. Inspirációkat keres, geometriát, formákat, színeket… Bármit csinálunk, az agyunk folyamatosan szűri, jegyzi az infókat és elraktározza a tudatalattiban. Mikor leülök tervezni, ezek az élmények a kezemben vannak. Segítenek formálni, megfogalmazni a gondolataimat, érzelmeimet.

– Te készítetted Becket Szent Tamás csontereklye tartóját, illetve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a reprezentatív monstranciát. Így már te is részese lettél az egyház életének. A kereszténységet hozod a gyerekkorodból, valakidhez köthető, vagy a munka kapcsán került közel hozzád?
– Keresztény családban nőttem fel, a nagyszüleim vittek először templomba, aztán a rendszerváltás után bekapcsolódott az egész család. A legtöbb dologgal megismerkedtem már gyerekkoromban, úgyhogy nem idegen terepen mozogtam, mikor nekiláttam ezeknek a munkáknak.

– Mindkét előbb említett műved pályázat alapján készült. Amikor van egy megrendelő, egy kiszabott téma, akkor ez egy korlát, vagy csak keret? Teljes mértékben téged, a te gondolataidat látjuk, vagy elsősorban azt, amit kértek?
– Nyilván kijelöli az utat a megbízó, az ő álmait figyelembe kell venni, de szerencsés, hogyha úgy találkozik a művész egyéniségével, hogy nem befolyásolja a művészi gondolkodást, az alkotást. Természetesen az alkotás nem lehet önző abban az esetben, ha alkalmazott művészetről van szó. Tehát inkább keret, mint korlát.

– A Kongresszus során rengetegen fogják látni a munkádat, nemcsak magyarok, hanem szerte a világon azok, akik eljönnek az eseményre. Amikor készült a monstrancia, akkor benned mennyire volt tudatos, hogy lehet, hogy valaki először találkozik az Eucharisztiával és első látásra meg kell értenie, miről is van szó?
– Nagyon sok szimbólumot használ a kereszténység, rengeteg motívumot. Ez is fontos volt, és az az üzenet, amit a kereszt már önmagában is közvetít, mint szimbólum: a Teremtő (Isten) és az emberek közötti, illetve az emberek egymás közötti kapcsolatát. Nekem nagyon fontos volt, hogy ez a monstrancia közvetítse a tiszta isteni szeretetet, illetve az egymás közötti kapcsolatot.

– Rádöbbentél közben, hogy ezrek fogják nézni, és ennek közvetítő, üzenet jellege van?
– A közvetítő jellege mindenképpen fontos volt. Tudtam, hogy ez egy fontos tárgy, de azt, hogy ezrek nézik majd, illetve hány emberrel találkozik, azt nem akartam túlságosan tudatosítani magamban, mert ez nagy felelősség. Elég volt az, hogy ez egy fontos tárgy, mert közvetítő szerepe lesz. Aztán majd eldönti a zsűri, hogy ez legyen-e az a tárgy, amit sok embernek látnia, néznie kell.

– Miután bemutatták a Forráspont ifjúsági eucharisztikus napon, és ötezer fiatal csodálhatta, akkor már merted azt mondani, hogy igen, sikerült, ennek üzenet értéke van?
– Igen, akkor már láttam, hogy működik, és a helyén van. Rendkívül jó érzés volt, azt kell, hogy mondjam.

– Egy zeneszerző vagy festő esetében mi, laikusok többet tudunk a munkafolyamatról, hiszen rengeteg filmben bemutatják őket. Talán a nagyközönség számára kicsit misztikusabb az ötvös szakma. Elnézve a monstrancia készítéséről készült képeket, nagyon izgalmasnak tűnik.
– A kisebb ötvös tárgyaknak, ékszereknek elég egy műhely. Eddig a legtöbb munkámat itt készítettem, egyedül. Ez már egy más léptékű munka volt, ide több műhelyt is be kellett vonni, ezért volt olyan összetett, és valamilyen szinten számomra is újdonság. Építészként folyamatosan több műhellyel és mérnökkel dolgozunk együtt, de erre most az ötvös szakmában is szükség volt. A monstrancia külső, tartó részének elkészítéséhez egy lakatost kellett keresni, mert egy ekkora rozsdamentes acél tárgyat ők tudnak összerakni. Mivel ez a legnagyobb része, ezzel kezdtem. Mindig a nagytól a kicsi felé haladunk, hogy pontos legyen. Az ezüst monstranciában is van egy acélbetét, ami igazából nehezék, hogy ne tudjon elbillenni, ezt is nekik kellett előkészíteni. Mikor ez elkészült, elhoztam, és ekkor kezdtünk hozzá az ezüst monstranciához. Ezt részben itt csináltam a budapesti műhelyemben, részben egy zalacsányi ezüstműves műhelyben. Elég sokat ingáztam Budapest és Zalacsány között néhány hónapig. Budapesten vannak még további műhelyek, akikre szükség volt, mint a galvanizáló, ahol ezüstöztetni, aranyoztatni lehet, a gravírozó, és az üvegműves is. Az üveg glória és egyéb üveg kiegészítő elemek az én terveim alapján készültek, de üvegműves műhelyekben, hiszen ez egy külön szakma. Én nem is értek az üveghez. De az üvegműves is csak akkor tudott dolgozni, mikor mi már készen voltunk az ezüst- és acélvázzal, ekkor tudta becsiszolni az egyes darabokat. Aztán még az üvegtartó profilok pontos elhelyezése, rögzítése miatt vissza kellett térni a lakatosműhelybe. Nagyon intenzív fél év volt.

– Utolsó kérdésként: van-e olyan pontja a monstranciának, ami annyira a tiéd, hogy ha bárki azt mondaná, hogy azt a részt inkább ne, te akkor sem szeretnéd megváltoztatni, mert annyira magadénak érzed?
– A koncepció az, ami számomra nagyon fontos volt. Az, hogy amikor össze van téve a monstrancia, akkor egy egységet alkosson. Ezt a használt motívumok, szerkesztés, vonalvezetés segíti. És a forrás. A talapzatból fakad, és felfelé, a szentség felé mutat, vezeti a szemet, de ahol a szentségtartó van, ott kinyílik, körbeöleli. Fontos volt számomra, hogy ez megmaradjon. És meg is maradt… Nem kellett sokat küzdeni érte. Értették.
Forrás: www.iec2020.hu