A Szinódusi Közgyűlés munkája öt modulra oszlik, amelyek mindegyikében az Általános Kongregációk és a munkacsoportok ülései váltják egymást. Az első négy modul mindegyikének témája az Instrumentum laboris valamelyik szakasza (A; B1; B2; B3), míg az ötödik modul (C) az összegző eljárásokat tartalmazza.
A Vatikánban a szinódusi közgyűlés résztvevői a VI. Pál teremben kezdik meg a „B2 modul” vizsgálatát és megvitatását, amelynek teljes szövegét az alábbiakban közöljük.
B2. Társfelelősség a misszióban: Hogyan oszthatjuk meg jobban az ajándékokat és a feladatokat az evangélium szolgálatában?
51. „A zarándok Egyház, mivel az Atyaisten terve szerint a Fiú és a Szentlélek küldetéséből származik, missziós természetű” (AG 2). A küldetés képezi azt a dinamikus horizontot, amelyből a szinodális egyházról gondolkodnunk kell, és amelynek az „eksztázis” felé való törekvést kölcsönöz, ami abban áll, hogy „kilépsz magadból azért, hogy mások javát keresd egészen életed feláldozásáig”. (CV 163; vö. még FT 88). A misszió lehetővé teszi a pünkösdi tapasztalat átélését: miután megkapta a Szentlelket, Péter és a tizenegy apostol előlépett és igét hirdet a megfeszített és feltámadt Jézusról mindazoknak, akik Jeruzsálemben élnek (vö. ApCsel 2,14-36). A szinodális élet ugyanebben a dinamizmusban gyökerezik. Sok olyan tanúságtétel van, amely az első szakasz megélt tapasztalatát írja le ilyen értelemben, és még számosabbak azok, amelyek elválaszthatatlanul összekapcsolják a szinodalitást és a missziót.
52. Egy olyan egyházban, amely az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének jeleként és eszközeként határozza meg magát (vö. LG 1), a küldetésről szóló beszéd a jel világosságára és az eszköz hatékonyságára összpontosít, amely nélkül minden igehirdetés hiteltelen. A misszió nem egy vallási termék forgalmazása, hanem egy olyan közösség építése, amelyben a kapcsolatok Isten szeretetének megnyilvánulását jelentik, és így a közösség élete is igehirdetéssé válik. Az Apostolok Cselekedeteiben Péter beszédét közvetlenül követi az ősközösség életéről szóló beszámoló, amelyben minden lehetősséggé vált a kommunió számára (vö. 2,42-47), ami vonzóvá tette a közösséget.
53. Ebben az összefüggésben a misszióra vonatkozó első kérdés azt firtatja, hogy a keresztény közösség tagjai mit akarnak valójában közösen megtartani, kiindulva az egyes tagok redukálhatatlan egyediségéből, a Krisztussal a keresztségben és a Lélek lakhelyeként való közvetlen kapcsolatuk alapján. Ez teszi minden egyes megkeresztelt személy hozzájárulását értékessé és nélkülözhetetlenné. Az első szakasz során észlelt csodálkozás érzésének egyik oka a hozzájárulásnak ezzel a lehetőségével függ össze: „Valóban tudok-e bármit is felajánlani?”. Ugyanakkor minden egyes személyt meghívunk arra, hogy elismerje saját befejezetlenségét, és ezért annak tudatát, hogy a misszió teljességében mindenkire szükség van. Ebben az értelemben a missziónak van egy konstitutívan szinodális dimenziója is.
54. Ezért az önmagát missziósként és szinodálisként felfedező egyház által meghatározott második prioritás arra vonatkozik, hogy miként képes kérni mindenki hozzájárulását, mindenkiét a maga adottságaival és szerepeivel, értékelve a karizmák sokféleségét és integrálva a hierarchikus és karizmatikus adományok közötti kapcsolatot[1]. A küldetés perspektívája a karizmákat és a szolgálatokat a közös horizontján belül helyezi el, és ily módon biztosítja gyümölcsözővé válásukat amely veszélybe kerül, ha olyan előjogokká válnak, amelyek a kirekesztés formáit törvényesítik. Egy missziós szinodális egyháznak kötelessége feltenni magának a kérdést, hogyan ismerheti fel és értékelheti azt a hozzájárulást, amelyet minden egyes megkeresztelt személy nyújthat a misszióban, kilépve önmagából és másokkal együtt részt véve valami nagyobb dologban. „Az emberiség közös javához való aktív hozzájárulás” (CA 34) a személy méltóságának elidegeníthetetlen eleme a keresztény közösségen belül is. Az első hozzájárulás, amit mindenki megtehet, az idők jeleinek felismerése (vö. GS 4), hogy a Lélek sugallatával összhangban megőrizzük közös küldetésünk tudatosságát. Minden nézőpontnak hozzá kell járulnia ehhez a megfontoláshoz, kezdve a szegények és kirekesztettek nézőpontjával: a velük való együtt járás nem csak azt jelenti, hogy reagálunk szükségleteikre, szenvedéseikre, és vállaljuk azokat, hanem azt is, hogy tiszteletben tartjuk elkötelezettségüket, és tanulunk tőlük. Ez a módja annak, hogy elismerjük egyenlő méltóságukat, elkerülve a jótékonykodás csapdáit, és a lehető legnagyobb mértékben megelőlegezve az új ég és az új föld logikáját, amely felé úton vagyunk.
55. Az ehhez a prioritáshoz kapcsolódó munkalapok megpróbálják konkretizálni ezt az alapkérdést olyan témák tekintetében, mint a hivatások, karizmák és szolgálatok sokféleségének elismerése, a nők keresztségi méltóságának előmozdítása, a felszentelt szolgálat szerepe és különösen a püspöki szolgálat a missziós szinodális egyházon belül.
[1] Vö. Hittani Kongregáció, Iuvenescit Ecclesia című levél, 2016. május 15., 13-18.
Forrás: www.vaticannews.va/en
