Kerek évfordulós templombúcsú Újszentesen

2019-10-07T20:25:54+03:007 október 2019 - 20:25|Categories: Egyéb kategória|

Az újszentesi római katolikus plébánia közösségi oldalára körülbelül egy héttel ezelőtt számos értékes fotó került fel, amelyek a helyi római katolikus templom építésének, valamint az eltelt negyven év alatt celebrált szentmisék, ünnepek egy-egy mozzanatát örökítették meg. Az újszentesi közösség ily módon is tisztelegni kívánt a templomépítő elődöt emléke előtt, akik több mint negyven esztendővel ezelőtt úgy [...]

„Egy kis közösség nagy ünnepe”. Felavatták a temesvári Bolyai János Szakkollégium épületét

2019-10-03T20:07:07+03:003 október 2019 - 12:27|Categories: Egyéb kategória|

Dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Kelemen Hunor RMDSZ elnök jelenlétében október 2-án, szerda délután felavatták a Bolyai János egyetemi szakkollégiumot. Az ünnepségen részt vett Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető helyettese, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Pál József Csaba megyéspüspök, Farkas Imre temesvári alpolgármester, Marossy Zoltán Temes megyei RMDSZ elnök, Halász Ferenc [...]

Üléseztek püspökeink

2019-10-03T12:01:46+03:003 október 2019 - 12:01|Categories: Egyéb kategória|

Sajtóközlemény: a romániai katolikus püspökök továbbviszik Ferenc pápa buzdítását: járjunk együtt! Románia római katolikus és görög katolikus püspökei az elmúlt napokban a Romániai Püspöki Konferencia (CER) őszi ülésére gyűltek össze és felmérték szentatyánk, Ferenc pápa romániai történelmi látogatásának visszhangjait, felmérték azt, hogy milyen lehetőségek adottak arra, hogy gyümölcsözővé tegyék a pápa romániai jelenlétét és tanítását. Az [...]

Mindannyian életünk szépségével és egyszerűségével tudjuk szolgálni Istent

2019-10-02T13:22:06+03:002 október 2019 - 13:20|Categories: Egyéb kategória|

“Hogy is van az, hogy meg kell mutatni milyen jók vagyunk, hogy is van az, hogy brillírozni kell pont ma Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepnapján, aki a kis utak teológiáját hirdette?”– ezzel a gondolattal kezdte ünnepi szentbeszédét október 1-jén az arad-ségai templombúcsún Bakó László temesvári püspöki titkár, a 17.30 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa. A liturgiára a [...]

Egyházmegyei zarándoklat Nagycsanádra

2019-09-25T16:18:39+03:0025 szeptember 2019 - 16:18|Categories: Egyéb kategória|

„Nagycsanád. Azelőtt Szerb-Csanád. A Maros balpartján fekvő nagyközség. Házainak száma 1048, lakosaié 5710, a kik közűl 153-an magyarok, 2048-an német-, 1856 román-, 1653-an szerbajkúak, római katholikusok, görög-katholikusok és görög-keleti vallásúak. Egyike a legrégibb helységeknek, mely már Szent István király uralkodása alatt is nevezetes szerepet játszott. A legrégibb oklevelekben Marosvár név alatt találkozunk vele” – olvasható a [...]

Jelképes ajándék a temesvári egyházmegyei Caritas szervezet részére

2019-09-25T13:15:35+03:0025 szeptember 2019 - 13:08|Categories: Egyéb kategória|

Szentatyánk, Ferenc pápa kérésére a temesvári egyházmegyei Caritas szervezet kapta azt a sötétkék színű, SCV-1 (Status Civitatis Vaticanae) rendszámmal ellátott Dacia Logan személygépkocsit, amellyel a romániai látogatása során a repülőtérről a Cotroceni palotába utazott. A gépkocsi ünnepélyes megáldására és az ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatóra az elmúlt kedden, szeptember 24-én délután 5 órakor az Isteni Irgalmasság Háza [...]

„A kereszt arra buzdít minket, hogy vállaljuk az áldozatot”

2019-09-16T10:52:06+03:0016 szeptember 2019 - 10:50|Categories: Egyéb kategória|

A temesvári piarista templom főoltárát, amely a keresztre feszített Megváltó alakját ábrázolja két oldalán Szűz Mária és Szent János apostol szobrával, 1912. januárjában Glattfelder Gyula csanádi püspök szentelte fel. A Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, szeptember 14-én megtartott templombúcsún, Kocsik Zoltán templomigazgató meghívására az  szentmisét délután 6 órai kezdettel Miklós Csaba majláthfalvi plébános mutatta be, koncelebrált Szilvágyi [...]

Templombúcsú Dognácskán

2019-09-13T18:01:47+03:0013 szeptember 2019 - 17:59|Categories: Egyéb kategória|

A Krassó-Szörény megyében található Dognácska település római katolikus templomában idén is Kisboldogasszony napján ünnepelték a templombúcsút. A szentmisét szeptember 8-án, vasárnap, Ebenspanger Ferenc ny. plébános celebrálta, aki évek óta e közösség lelkipásztora. A hívők több környező helységből érkeztek az ünnepre. Köztük volt egy horvát anyanyelvű krassóvári zarándokcsoport is, akik gyalogosan érkeztek Dognácskára, hogy a helybeliekkel közösen [...]

Tanévkezdés a Gerhardinum Római Katolikus Líceumban

2019-09-10T10:38:08+03:0010 szeptember 2019 - 10:36|Categories: Egyéb kategória|

Szeptember 9-én új iskolai év kezdődött a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum tantestülete és növendékei számára. Új tanév új kihívásokkal, új feladatokkal, ismerkedéssel, tanulással, tapasztalatszerzéssel, kérdésekkel, közös munkával, sikerekkel, játékkal, helytállással, hittel, bizakodással. A Szent György székesegyház felújítási munkálatai miatt idén a tanévnyitóra és a Veni Sancte szentmisére a temesvár-erzsébetvárosi templomban került sor. A liturgia főcelebránsa [...]

„Egy anya akkor a legboldogabb, ha együtt látja minden gyermekét”

2019-09-09T15:54:19+03:009 szeptember 2019 - 15:54|Categories: Hírek, Hírek, Hírek, Hírek, Hírek, Hírek, Hírek, Hírek, Hírek, Hírek|

Idén Kisboldogasszony napja vasárnapra esett, így egyházmegyénk templomaiban a szentmisék keretében a Szűzanya születéséről is megemlékeztek. Ugyanakkor számos közösségben a mai ünnep egyben templombúcsú is, tehát Szűz Mária születésének napja még kiemelkedőbb ünnep. Ez utóbbiak közé tartozik a temesvár-józsefvárosi plébánia is, ahol, mint minden évben, idén is szűknek bizonyult a templomhajó. Szilvágyi Zsolt pasztorációért felelős püspöki [...]

Go to Top