Ha látni akarod Isten szeretetét,
akkor állj a kereszt mellé

Bár történelmi tényekkel gazdagon alátámasztott, ez az esszé nem történelmi írásnak készült lenne. Sokkal inkább Garabos keresztény szokásainak szélfútta kőtanúira kíván emlékeztetni. A templom és a temető siralmas állapota, valamint az azóta eltűnt keresztény szimbólumok indokolják, hogy foglalkozzunk ezzel a témával.   A 2022-es helytörténeti folyóirat számára, amely sajnos soha nem került nyomtatásba, terveztek egy sétát Garaboson, az akkor készült fényképek felhasználásával. Az olvasót a keleti, Csatád felé eső útmenti kereszttől kezdve a falun keresztül a nyugati, Nagykomlós felé vezető mezei úton lévő útszéli keresztig kellett volna vezetni. Nem számított, hogy a múltban milyen irányban hagytad el Garabost, vagy honnan jöttél, minden út a falu vagy a járási keresztek mellett vezetett el.

Fotó: Alfred Ivanov. A weckersheimi Phillip Unterrreiner által állított útmenti kereszt

Az 1950-es és 1960-as években ezek az útmenti keresztek, amelyeket különösen tavasszal, ünnepnapokon vagy a helyi imanapokon virágokkal díszítettek, még mindig ott álltak a bánsági német falvak főútvonalain. Az 1970-es és 1980-as években ezeket a keresztény szimbólumokat egyre ritkábban díszítették virágokkal, és szinte már nem is voltak templomi körmenetek a bánsági köztereken. Az elvándorlási hisztériával megkezdődött a határkeresztek iránti érdektelenség, és kezdetét vette a fokozatos pusztulás. Láthatatlan, bénító fátyol ereszkedett a Bánság fölé a következő mottóval: „Csak a legszükségesebbet tesszük, úgyis hamarosan Németországba megyünk”. Ezt végül a kollektív lemondás és a fokozatos feledés követte. Úgy tűnik, hogy az útmenti és határkeresztek témája a „helytörténeti irodalomban” is feledésbe merült. A kutatások során kiderült, hogy meglepően keveset publikáltak a témában. Karl-Hans Gross középiskolai tanár a zsombolyai Heimatbuch-ban részletes, átfogó dokumentációt szentel ezeknek a kereszteknek, különösen a hiányzó kolerakeresztnek. A leggyakoribb megnevezések a következők: útmenti kereszt, útszéli kereszt vagy határkereszt, de szinte mindegyik feszület, azaz a megfeszített Krisztus ábrázolása. A keresztény hit általános szimbólumaként a katolikus területeken gyakoribbak. A talán leghíresebb és legtöbbet fényképezett útmenti kereszt Lotaringiában, a Bühl felé vezető úton található, ahol a keresztet 1914. augusztus 20-án a saarburgi csata során szétlőtték, de a Megváltó szobra csodával határos módon a mai napig egyenesen áll.
E keresztek hagyományát katolikus lotaringiai őseink hozhatták magukkal. Összehasonlításképpen például a lotharingiai Weckersweilerből, a garabosi Unterreiner eredeti otthonából származó útmenti kereszt a templom előtti márványkereszttel. Ugyanakkor a bánsági szakrális épületeink és műemlékeink, kegyhelyeink, mint például az útmenti keresztek, képoszlopok és kálváriák félreérthetetlenül emlékeztetnek a dél-német-osztrák szakrális tájra. Nem sokkal azután, hogy letelepedtek itt, őseink felállították az első kereszteket, és vállalták, hogy jó állapotban tartják őket, illetve, hogy leszármazottaik is megteszik ugyanezt. Garaboson az egykor tégla- vagy kőtalapzaton álló hat útmenti keresztből ma már csak kettő áll; a Kálvária egyik keresztje és a temetőkápolna keresztje1989 után szintén vandalizmus áldozata lett. Ahol egykor a missziós kereszt állt (balra az ablak alatt), már csak a vízszintes szárának lenyomata ismerhető fel. A missziós kereszt a missziós dátumokkal csaknem száz éven át díszítette a garabosi templom nyugati falát.
Georg Sauer plébános 1830-as bejegyzése a Historia Domusban: „ Hoc Anno lapidea ante Ecclesiam sumptibus Nicolai Kotschal procurata est; prout et alia Cruces lignus novitus erecta…”.  (Idén Nikolaus Gottschall költségén beszerezték a templom előtti követ, és új fából büszke kereszteket állítottak. Fordítás -W. Schneider)
Őseink vallási szokásai közé tartozott a falu szélén álló útmenti és határkeresztek tisztelete is.
Klein Anna, született Haag (1935-ben született) elmondta nekem, hogy az Úrnapja ünnepét megelőző három napon könyörgő imanapokat vagy könyörgő körmeneteket tartottak ezekhez a keresztekhez. Ezek azonban nem eucharisztikus körmenetek voltak, az Oltáriszentség hordozásával. A monstranciát csak az úrnapi körmeneten vitték végig a falun. A könyörgés napjain a körmenet elzarándokolt a határkeresztekhez, ahol imákat mondtak a bűnök bocsánatáért, a jó időért, az aratás sikeréért és a békéért. A zarándokok főként az úgynevezett garabosi „Betweiber” és a gyermekek voltak, akik a nagyböjt idején a templomban a keresztutat is imádkozták a pappal.

Kálvária, 2023. május, Fotó: Monika Schneider A kép közepén a Megváltó keresztje, amelyet Mathias Bartl adományozott 1938-ban. Még a lélekharangot is ellopták a bronztolvajok

A kirándulók és az utazók számára a falu szélén felállított feszületek egyszerre jelentette, hogy: „ Isten Veled” és hogy „Egy keresztény helységbe érkeztél”. A hívők imádkoztak vagy keresztet vetettek előttük reggel, amikor a földekre mentek dolgozni, és este, amikor hazaértek a munkából. Amikor elhaladtak mellettük, keresztet vetettek és azt mormolták: „Globt sei’s Chrischt!” – Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Stefan Jäger festőművész és bánsági krónikás, jó megfigyelő, pontos ábrázolást hagyott hátra az útszéli keresztekről. Hasonlóan néztek ki a mi falunkban is, mint a kereszt a háttérben.
Az első írásos említése a garabosi fából készült határkereszteknek, valamint azok alapítóinak és kijelölt őrzőinek megtalálható a Dr. Anton Peter Petri által 1982-ben kiadott garabosi Heimatbuchban. Az összes Garaboson akkoriban megtalálható keresztet megemlíti, beleértve a hat útmenti vagy határkeresztet is, amelyek a környező szomszédos településekhez vezető utakon álltak.
A nemrég nyilvánosságra került, 1894-ből származó „Garabos római katolikus plébánia története” munkából Horvath atya meglepő módon nem számol be ezen első keresztek 1826 és 1832 közötti felállításáról, noha a lelkiismeretes Georg Sauer (Szauer György) plébános ezt a Historia Domusban feljegyezte. Horváth természetesen nem fogadhatott el mindent, amit 130 évvel korábban leírtak. Mindazonáltal meglepő, hogy a népi vallásosságnak ezt az aspektusát figyelmen kívül hagyta.
Sauer plébános a Historia Domusban megörökítette a Garaboson található első útmenti keresztek alapítóit és helyét.
Körülbelül száz év elteltével valószínűleg még a felszentelt fa fölött is eljárt az idő, és az időjárás áldozatává vált.
Nem tudni, hogy a régi temetőből származó, Josef Birkenheuer által 1801-ben adományozott fakereszteket és a Josef Sedlak által 1829-ből származó keresztet átvitték-e az új temetőbe, amikor a temetőt 1872 februárjában végleg felhagyták. Az itt „hátrahagyottak” emlékét őrzik, amíg az utolsó maradványokat 1909-ben át nem szállították. A ma is álló temetői kereszteket csak a következő évben, 1873-ban szentelték fel.
Körülbelül száz évvel ezelőtt a régi, leromlott állapotú fakereszteket más adományozóknak köszönhetően fémkeresztekre cserélték. Mindegyik tégla- vagy kő talapzaton áll.
Emil Behr (szül. 1933) készségesen szolgáltatott nekem információkat a két megmaradt garabosi útszéli keresztről és azok adományozóiról.
A kiskomlósi úton lévő keresztről azt mondta: „Es is in dr Jauche unergan”. Sajnos már nem tudja, hogy ki adományozta. Ez a kereszt Garabos déli részén állt, nem messze a zsombolyai kereszttől, a nyugatra, Kiskomlós felé vezető út elágazásánál. Az állami gazdaság tulajdonképpen a trágyát rakta ki ott, és ezzel egy mocsaras, megközelíthetetlen területet hozott létre, ahol a nehéz kereszt könnyen elveszíthette a szilárd talajt és felborulhatott.
A zsombolyai útmenti kereszt is eltűnt. Nem sokkal a romániai politikai fordulat után azonban a román hívek a kor szellemének és ízlésének megfelelően két csőből összehegesztett új keresztet állítottak. De még ez is csak rövid ideig díszítette a Zsombolyára vezető utat, míg végül az ócskavas-kereskedőhöz került.
A fémből készült, művészien megmunkált feszületek közel két méter magas, kőből vagy téglából készült, vakolt és meszelt talapzatról emelkedtek az égbe. A talapzatba vésték az alapítót és az évszámot: „Alapította … az … évben …” és a doxológiát (Isten dicsőítése): „Isten dicsőségére”.
A csatádi úton ma is fennmaradt útmenti kereszt, akárcsak a temető fala, kettős égetésű téglából vagy mázas téglából készült talapzaton áll.

Egy, a csatádi templomban őrzött „megmentett” útmenti kereszt feltűnően hasonlít a garabosi keresztekhez

A 130-as házszám alatti lakos, Nikolaus Neurohr által adományozott útmenti kereszt egy rendkívül művészien megtervezett magas kereszt vagy passiókereszt, amely díszítéseivel még egy bíborosi keresztre is hasonlít. Az alsó részén, közvetlenül a téglából készült talapzat feletti az expozíciós fülkén nyugszik, egy olyan fülkén, amelybe ünnepélyes eucharisztikus körmenetek alatt monstranciát lehetett helyezni. Felette bibliai alakok ábrázolása látható, amelyek egy medált tartanak, amelyen az alapító, Nikolaus Neurohr neve és az évszám szerepel. A feszületen, a keresztre feszített Krisztus fejének magasságában négy, sugár alakban elhelyezett kéz látható, amelyek az evangélistákat szimbolizálják. Nikolaus Neurohr, akárcsak a Komlós irányában lévő kereszt adományozója, a bărăgani deportálásban halt meg. Úgy tűnik, hogy az általuk adományozott vaskereszteket tömegesen gyártották és más falvakban is felállították.
Egy, a lovrini templomban őrzött „megmentett” útmenti kereszt feltűnően hasonlít a garabosi keresztekhez.
Garabos nyugati részén két körmeneti kereszt is állt egymás közvetlen közelében.  A gottlobi kereszt, amely mára ugyancsak eltűnt, a falu nyugati szélén, az észak felé vezető út kanyarulatánál állt. Az egyetlen még rendelkezésre álló fényképeket Alfred Ivanovnak köszönhetjük.
Az itt már letört keresztet kegyelettel és jószándékkal támasztották a törzshöz. Azonban nem az eredeti irányba néz, hanem az ellenkező irányba. A kő talapzat hátsó részén áll, amelyen sajnos a kőfaragó céges pecsétje már nem fejthető meg. Úgy tűnik, hogy ugyanaz a mesterember készítette, mint a néhány méterrel arrébb álló komlósi útszéli keresztet.
Sajnos, az északi oldalon az adományozó és az évszám ebből a perspektívából nem ismerhető fel. A rozsdás fémkereszt talán istentelen fémkereskedők áldozatául esett, de hogyan tűnhetett el a betonba ágyazott nehéz kőtömb?
A második fennmaradt határkereszt szintén különleges. A falu nyugati szélén, a Nagykomlósra vezető országúton található.
A Komlós irányában álló útmenti kereszt, amelyet Jakob Behr adományozott 1928-ban, a talpától a kereszt tetejéig kb. 3 méter magas. A talapzatot kőből faragta ki egy kőfaragó, ami művészileg igényes és minden bizonnyal költséges munka. Jakob Behr volt a garabosi háborús emlékmű messze legbőkezűbb adományozója. Az ovális faragott mélyedésbe az adományozó neve Jakob Behr és az 1928-as évszám van vésve. Felette a következő felirat olvasható:  Isten dicsőségére. A talapzat tetejéből kiemelkedik az igényesen kovácsolt fémkereszt, amely szintén magas. A talapzatát két angyal díszíti, amelyek egy szív alakú medalion körül helyezkednek el. A Megfeszített észak felé néz. Maga a kereszt, amely körülbelül egy méter magas, már mintegy 15 fokban délnyugati irányba dől. Az északra néző alsó oldalát közel száz év elteltével nagyon benőtte a moha. A kereszt előtt jobb és bal oldalon két kőoszlop van a földbe mélyesztve, amelyekhez egy csövet csatlakoztattak, hogy megvédjék a keresztet, és megakadályozzák, hogy az állatok hozzádörgölődjenek.
Gyermekként és tinédzserként gyakran elmentem e kereszt mellett kerékpárral a komlósi nagyszüleimhez vezető úton. Még ma is szívesen emlékszem arra, ahogy apám arra biztatott, hogy álljak keresztet, és mondjam: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Walter Schneider