Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.

A lippai születésű Adrian Pășcălău-Kollárt szoros szálak fűzik a helyi plébániához. Nős, két gyermek édesapja, jelenleg a temesvár-gyárvárosi egyházközség tagja. Teológiai végzettséggel rendelkezik, Temesváron dolgozik, és támogatja egyházmegyénk sajtóirodájának, valamint az Egyházmegyei Levéltár tevékenységét. Önkéntesként számtalanszor bekapcsolódott a máriaradnai programokba, jól ismeri a kegyhelyet és annak lelki kisugárzását.

  Melyek a kegyhelyhez kötődő gyermekkori emlékei? Kivel ment először Radnára, tekintettel arra, hogy Lippán született, ott nevelkedett és járt iskolába.  
Őszintén szólva az első radnai utamra nem emlékszem. Mivel lippai vagyok, az első ottlétemkor még annyira kicsi lehettem, hogy pontosan nem emlékszem. Az első alkalom, amire gyermekkoromból határozottan emlékszem, a lippai plébániai közösség máriaradnai zarándoklata volt. Ez volt az első alkalom, hogy ministránsként részt vettem a zarándoklaton, tehát körülbelül 6-7 éves lehettem. A lippai plébánia hagyományos zarándoknapja Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepe, június 29-e volt. Miután elindultunk, a Radna felé vezető úton hirtelen utolért egy kiadós nyári zápor. Az összes hívővel együtt menedéket kellett keresnünk, és csak miután elállt az eső, folytattuk utunkat. Ekkor ministráltam először a máriaradnai bazilikában, a Kegyelmek Anyja radnai templomában. Bevallom, akkor lenyűgözött a bazilika mérete, a hatalmas orgona, és nagyon izgultam, mert ez volt az első alkalom, hogy nem a lippai plébániatemplomban ministráltam.

  Mikor járt először egyedül Radnán, esetleg ifjúsági csoporttal? Milyen érzés volt?
Kamaszként voltam először egyedül Radnán. Nem volt különösebb célom ezzel az úttal, csupán tettem egy sétát a kerékpárral. De attól kezdve Radnára nem csupán a biciklizés kedvéért látogattam el. Ezek az utak örömet szereztek nekem. Úgy éreztem, hogy ott oltalmat kapok, meghallgatnak és befogadnak.

 Gyakran vállalt önkéntes munkát is Radnán. Milyen élményt jelentettek ezek a zarándoklatok, milyen tevékenységet végzett? Alakultak ki barátságok is a többi önkéntessel, zarándokkal, meghívottakkal? Mi érintette meg a legjobban?
A radnai önkéntességem a lippai sekrestyés és plébániai titkár közreműködésével kezdődött. Ő volt ugyanis aki elvitt az önkéntesek csoportjába, ekkor kezdődött el ez a szép élménysorozat. Eleinte mindig „rendfenntartó” voltam, a bazilika háta mögötti dombon, a keresztúton kellett biztosítanunk a rendet. Eközben sok hívőt láttam a keresztúti stációknál elmélyülten és bizakodással imádkozni. Később lehetőség adódott, hogy a zarándoklatok alkalmával a sekrestyében tegyem magam hasznossá. Nem tudom szavakkal kifejezni mindazt az élményt, amit a zarándoklatok alatt a sekrestyében megtapasztaltam. Az első szentmisétől az utolsóig mindegyiknek különleges hangulata volt. Minden búcsújáró és pap, aki az oltárnál szolgált, tele volt áhítattal és örömmel. Látni és részese lenni az ilyen eseményeknek szavakkal leírhatatlan. Nem tudnám megmondani pontosan, hány alkalommal voltam segíteni Radnán. Mivel közel laktam a kegyhelyhez, a zarándoknapokon kívül is kész voltam segíteni. Ami az ottani barátságokat illeti, van bennük valami megkapó és különleges. Azok, akik részt vettünk a zarándoklatok lebonyolításában, nagyon közel állunk egymáshoz.

Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
Mint már korábban említettem, minden zarándok és pap, aki Radnára érkezik, örömmel és áhítattal, ugyanakkor sok reménykedéssel és bizakodással jön. Személyesen engem a horvát és a bolgár hívek látványa nyűgöz le, az elkötelezettség, amellyel minden évben megérkeznek Radnára. Annak ellenére, hogy nem értem a horvát vagy a bolgár nyelvet, mindig felemelő érzés volt látni és hallani őket. Mivel német (bánsági sváb) származású vagyok, nagy örömömre szolgál, hogy augusztus 2-i dátummal bevezették a német hívek máriaradnai zarándoklatát. Ennek a búcsújárásnak a keretében, az imákat és az énekeket hallva, úgy érzem, mintha a mennyországban lennék. Azt hiszem, mindegyik nemzetiség gazdagsága az, hogy Radnán a saját anyanyelvén imádkozhat és énekelhet.

– A máriaradnai zarándoklatok hangulata különleges, rendkívül változatos. Milyen élményeket őriz különös módon is az emlékezetében?
Mindegyik zarándoklat különleges. Mint már említettem, a német hívek zarándoklata számomra minden évben rendkívüli eseménynek számít. Minden radnai látogatás vagy zarándoklat egyedülálló. Amit mindenkinek tanácsolok, hogy amennyiben az ideje és a körülmények megengedik, keresse fel a radnai Kegyelmek Anyja bazilikát. Ami a búcsújárókkal teli templomhajóban megélhető, az a rendkívüli közösségi érzés, az együvé tartozás érzése. Ugyanakkor ami a szinte teljesen üres kegytemplomba lépve egyszerű zarándokként megérint, az a tudat, hogy szükségünk van a Jóisten segítségére a Szűzanya közbenjárása által.

– Mit jelent Önnek Máriaradna?
Máriaradna számomra az a hely, ahol mindig szívesen látnak, jó szóval fogadnak, és imádkozhatok Isten Anyjának oltalma alatt. Isten segítségével volt alkalmam felkeresni a világ más kegyhelyeit is, de az én szememben egyik sem mérhető Radnához. Nem a zarándokok száma vagy a kegyhely mérete számít, hanem az, amit számunkra az otthon jelent, ha egy kegyhelyről beszélünk. Ez pedig számomra Máriaradnát jelenti!

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)