Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.

Muţiu Mariana nővér vagyok, 1978. október 18-án születtem Karánsebesen. Temesszlatinán nőttem fel, van egy nővérem és egy bátyám. 1993. végén csatlakoztam a karánsebesi ferences nővérek kongregációjához. Nyitott szívvel, örömmel és hittel végtam bele életemnek ebbe a kalandjába több fiatal lány társaságában és a nővérek mellett, akik befogadtak, megosztottak velünk mindent, az életvitelüket, az idejüket, a hitüket, az életpéldájukat. 1997-ben, a líceum elvégzését követően kezdtem meg a novíciátust, és 2004-ben örök fogadalmat tettem, és erre az ünnepre azt a jelmondatot választottam, hogy „Lásd, itt vagyok, Uram, hogy teljesítsem akaratod”.
Valójában Isten akaratát szerettem volna teljesíteni mindig, és igyekszem teljesíteni ma is.
Több közösségben éltem és tevékenykedtem Karánsebesen, Temesváron és Lippán.
2007-2012. között az a megtiszteltetés ért, hogy a temesvári egyházmegye ifjúsági referense lehettem. Szép, tartalmas, közösségben megélt évek voltak. A fiatalokkal együtt örvendtünk, imádkoztunk, dolgoztunk és kerestük Istent. Ezekben az években sokféle tevékenységet folytattunk, de a fiatalokkal való közös munkán van a hangsúly, mert sok fiatallal (és nem csak) nagyon sok lépést tettünk a Kegyelmek Anyja felé, mivel többször vettünk részt a máriaradnai gyalogos zarándoklatokon. A kongregációban eltöltött idő, a különböző közösségekben dolgozva, kegyelmi idő volt, ugyanakkor a próbatételek és kihívások ideje, a növekedés és megerősödés ideje is lelkiekben csakúgy, mint a fizikai valóságban.
A felkészülésem még nem ért véget, minden nap egy lehetőség, hogy olyanná váljak, amilyenné Isten megteremtett és elgondolt, a tehetségemmel és a korlátaimmal együtt.

Melyek a kegyhelyhez kapcsolódó első emlékei? Kivel ment először Radnára?
Első alkalommal 1995-ben, a karánsebesi ferences nővérekkel mentem Radnára. Akkoriban még nem voltam rendtag, csupán jelölt.

Vett-e már részt radnai gyalogos zarándoklaton és ha igen, hányszor? Hogyan élte meg ezeket? Az út menti települések plébániáin hogyan fogadták Önöket, hol kaptak éjszakai szállást?
– Igen, több radnai gyalogos zarándoklaton vettem részt, a legelsőn 2001-ben. Azóta csak két alkalommal hiányoztam. Annak ellenére, hogy többször is részt vettem gyalogos búcsújáráson, elmondhatom, hogy minden alkalommal meggyőződtem: az erő nem a szellemi akaratban vagy a láb fizikai erőnlétében rejlik. Dacára annak, hogy a temesvári egyházmegye fiataljainak máriaradnai gyalogos zarándoklatát hosszú évek óta megszervezik, minden egyes esztendő új kihívást jelent, függetlenül attól, hogy korábban már megtettük-e vagy sem ezt az utat. Lényeges, hogy mielőtt útra kelünk, kitűzzük magunk elé a célt, amelyhez el szeretnénk jutni, és így, Isten segítségével, legyőzhetünk minden akadályt annak elérése érdekében. Reggel, amikor útra kelünk, soha nem tudjuk, és nem is garantálja semmi, csupán a hitünk, hogy meg is érkezünk, elérjük a végcélt … Nem bízhatunk csak a saját erőnkben, Isten az, aki vezet és segít minket akkor, amikor már nem győzzük erővel. A Jóisten, remélem, megadja nekünk az örömet és hitet, hogy a segítségével minél többször elzarándokoljunk Égi Édesanyánhkoz, a máriaradnai Kegyelmek Anyjához.

Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
– Kongregációnk 17 évvel ezelőtt új közösséget alapított Lippán. Fiatal nővérként megadatott számomra az öröm és a lehetőség, hogy két másik nővértársammal együtt tagja legyek ennek a közösségnek. Négy évig éltem Lippán. Így mondhatom, hogy Máriaradna valahogy “otthonnak” számított. Szép volt felfedezni Radnát nem csak ünnepekkor, azokon a napokon, amikor sok a zarándok és a nyüzsgés, hanem a hétköznapokon is. Amikor csend volt és egy búcsújárót sem lehetett látni, amikor a szentmisét csak nagyon kevés hívő jelenlétében mutatták be. Hideg napok, meleg napok. Máriaradnát minden évszakban megtapasztalhattam és minden színében láthattam. Ezekben az években sok radnai zarándokkal találkoztam, és számos évente szervezett zarándoklaton vettem részt. Gyakran vártuk a horvát búcsújárókat, és nem csak azokat, akik elmentek a kapunk előtt, sőt közülük többeket gyakran el is szállásoltunk a házunkban.

– A máriaradnai zarándoklatok hangulata különleges, néha rendkívül változatos. Milyen élményeket őriz különös módon is az emlékezetében?
– Amit örökre megőrzök az emlékeimben és a szívemben, az az izgalom, amit minden alkalommal érzek, amikor zarándokcsoportunk belép a máriaradnai bazilikába, miután Temesvárról gyalogosan megérkezünk. Az öröm, a hála és a boldogság szavakkal nem írható le. Annak ellenére, hogy legtöbbször nagyon fáj a lábunk, úgy érezzük, hogy a dícséret és hálaadás énekeivel hangunk felszáll Istenhez a Boldogságos Szűz Mária, a Kegyelmek Anyja közbenjárása által.

Mit jelent Önnek Máriaradna?
– Az a hely, ahová mindig szeretettel és vágyakozással térek vissza. Az a hely, ahol a Szűzanya közbenjárásával találkozom Istennel, találkozom saját magammal, valamint ismerős, kedves emberekkel. Az a hely, ahonnan megváltozott emberként térek vissza. Az a hely, ahol a Boldogságos Szűz Mária mindig vár, hogy anyai kegyelmében és oltalmában részesítsen.

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)