Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.

Maria Stanci – 64 éves, Arad Séga

– Melyek a kegyhelyhez kapcsolódó gyermekkori emlékei? Kivel ment először Radnára?
– Az első zarándoklatom Máriaradnára 1963-ban volt együtt édesanyámmal, az elsőáldozásomat követően. Ószentannáról mentünk Radnáig gyalog.

– Vett-e részt később is radnai gyalogos zarándoklaton és ha igen, hányszor? Hogyan élte meg ezeket? Az út menti települések plébániáin hogyan fogadták Önöket, hol kaptak éjszakai szállást?
– Minden évben augusztus végén a plébániatemplomunktól gyalogosan indult a zarándokcsoportunk, fiatalok és idősek, Radnára. Számomra ez mindig nagy öröm volt. Pénteken kora reggel, 4 órakor, a szentmisét követően indultunk és délután 5 óra körül érkeztünk meg a kegytemplomhoz. Egész úton imádkoztunk és gyönyörű Mária-énekeket énekeltünk. Úton Máriaradna felé a falvak lakói mindig szívélyesen fogadtak minket, és friss vizet hoztak, hogy olthassuk a szomjunkat. Gyorokon a plébános a templom előtt várt, és rövid ájtatosságot követően megáldotta csoportunkat, hogy Isten segítségével folytathassuk a hegyen át vezető hosszú utunkat.
A legjobban akkor örvendtem, amikor körmenetben, kereszttel, fúvószene kíséretében megérkeztünk Radnára, és miután felmentünk a templomhoz vezető lépcsőkön, a „Wunderschön Prächtige” éneket elénekeltük. A plébános a templomajtóban várt és üdvözölt minket, mi pedig a „Großer Gott wir loben dich” énekkel léptünk be a templomba. Minden fáradtságról és kimerültségről megfeledkeztem, mert tudtam, hogy Mária, mint egy anya, tárt karokkal vár. Biztonságban éreztem magam, hiszen hazaérkeztem anyámhoz. Szombatonként mindig ünnepélyes nagymisét tartottak, majd következett a keresztút és egészen estig még egyéb ájtatosságok. Vasárnap a szentmisét és a lourdes-i kápolna előtti búcsút követően, hitben megerősödve indultunk hazafelé azzal az ígérettel, hogy visszatérünk. Minden alkalom imával és lelki feltöltődéssel eltöltött szép három nap volt, és mindig örömmel vártam a következőt.

– Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
– Gyermek- és fiatalkoromban augusztus végén szinte csak bánsági német zarándokcsoportok érkeztek Máriaradnára, de mindig nagyon lenyűgözött minket, amikor más nemzetiségű, anyanyelvükön éneklő és imádkozó, csoportosan érkező búcsújárókkal találkoztunk. A ’89-es változásokat követően is gyakran mentem gyalog Radnára a férjemmel és a gyermekeimmel; az utolsó gyalogos zarándoklatom körülbelül 20 évvel ezelőtt volt. A mi 25-30 fős csoportunk Aradról, pontosabban a mikelakai városrészből zarándokoltunk Radnára. Most is évente legalább egyszer, a németek zarándoknapján, elmegyek a kegytemplomhoz az arad-ségai egyházközséggel, amelyhez tartozom.

– A máriaradnai zarándoklatok hangulata különleges, rendkívül változatos. Milyen élményeket őriz különös módon is az emlékezetében?
– Minden zarándoklat, amelyen részt vettem, számomra különleges élményt jelentett, és szép emlék marad. Különösen az volt maradandó, amikor este a kegytemplomban imádkoztunk, énekeltünk, és az volt az érzésem, hogy a mennyei angyalok kórusa együtt énekel velünk.

– Mit jelent Önnek Máriaradna?
– Számomra Máriaradna menedékhely, a csend és az ima helye, ahol az ember minden gondjától-bajától megszabadulhat, majd vigaszt nyerve és lélekben megerősödve térhet haza.

(Az interjút a temesvári Püspökség sajtóirodájának munkatársai készítették)