Nagyszülők és Idősek világnapja
„Én veletek vagyok minden nap”

Az öregek hordozzák annak a tapasztalatnak az emlékezetét és bölcsességét, mely arra hív, hogy ne ismételjük meg ostobán a múlt hibáit. A fiatalok arra hívnak, hogy élesszük újra és növeljük a reményt, hiszen ők az emberiség új irányulásait hordozzák, és oly módon nyitnak meg a jövő felé, hogy ne maradjunk olyan struktúrák és megszokások nosztalgiájához horgonyozva, melyek már nem hordozzák az életet a mai világban. (Evangelii Gaudium, Ferenc pápa Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása, 108)

Az Úr sosem akar megszabadulni tőlünk! Ő arra hív, hogy életünk minden szakaszában kövessük, hiszen az öregkornak megvan a maga kegyelme, küldetése, az Úr valódi hívását tartalmazza. Az öregkor hivatás. Nem jött még el az ideje annak, hogy „behúzzuk az evezőket a csónakba”. Ez az életszakasz kétségtelenül eltér az előzőektől, egy kicsit „ki is kell találni” magunknak, hiszen a mai társadalmak sem lelkileg, sem erkölcsileg nem képesek arra, hogy kifejezzék teljes értékét ennek az életkornak. Korábban ugyanis nem volt megszokott, hogy szabadidővel rendelkezzünk, most pedig a korábbinál sokkal több idő áll rendelkezésünkre. A keresztény spiritualitást is meglepetésként érte, és most az a feladatunk, hogy megfogalmazzuk az idős emberek lelkiségét. De hál’ Istennek nincs hiány idős szent férfiak és nők tanúságtételéből! (Ferenc pápa, 2015. március 11-i általános kihallgatás)

Kedves nagyszülők, kövessük ezen rendkívüli öregek nyomdokát! Kicsit váljunk mi is imádságot költőkké: próbáljunk élvezettel rátalálni saját szavainkra, magunkévá téve mindazokat a szavakat, amelyeket Isten hozzánk intézett szózatában találunk. A nagyszülők és az öregek imái nagy ajándékot, értékes kincset jelentenek az egyház számára! De nagy bölcsességinjekciót jelentenek az egész társadalom számára: főképpen olyan helyeken, ahol az emberek nagyon elfoglalt, pörgős, szétszórt életet élnek. Valakinek ugyanis énekelni is kell, ezeknek az embereknek is, megénekelni Isten jeleit, és imádkozni értük. Nézzünk csak [a nyugalomba vonult] XVI. Benedekre, aki úgy döntött, hogy élete utolsó szakaszát imádságban és Istenre való odafigyelésben tölti! Milyen szép ez! A múlt században élt nagy hívő, az ortodox hagyományt követő Olivier Clément kijelentette: „Az a társadalom, amelyben már nem imádkoznak, olyan társadalom, amelyben az öregkornak nincs többé értelme. Ez rémisztő. Nekünk mindenekelőtt olyan idősekre van szükségünk, akik imádkoznak, az időskort ugyanis épp erre adja Isten.” Szükségünk van imádkozó öregekre, az időskort ugyanis épp erre kapjuk. Gyönyörű az öregek imája! (Ferenc pápa, 2015. március 11-i általános kihallgatás)

Az idősek

  1. „Öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erőm elfogy” (Zsolt 71,9). Az idős ember kiáltása ez, aki fél az elfeledéstől és a megvetéstől. Ahogyan Isten hív, hogy legyünk eszközei a szegények kéréseinek meghallgatásában, úgy azt is várja tőlünk, hogy halljuk meg az idősek kiáltását.[211] Ez szól a családoknak és a közösségeknek is, mert „az Egyház nem lehet érzéketlen, még kevésbé közömbös és megvető az öregséggel szemben. Fel kell ébresztenünk a hála, a megbecsülés, a törődés közösségi érzését, amelyek megéreztetik, hogy az öreg ember is a közösség élő tagja. Az idősek, férfiak és nők, apák és anyák, akik megelőztek minket ugyanazon az úton, ugyanabban az otthonban, a méltó életért folytatott mindennapos küzdelmeinkben.”[212] Ezért „mennyire szeretnék egy olyan Egyházat, amely a fiatalok és öregek túláradó örömű ölelkezésével kihívást képez a selejtezés kultúrájával szemben!”[213]
  1. Szent II. János Pál pápa arra szólított, hogy figyeljünk az öregek családon belüli szerepére, mert vannak kultúrák, amelyek „a rendetlen iparosodás és városiasodás következtében az öregek elfogadhatatlan kirekesztésének különböző formáihoz vezettek és vezetnek”.[214] Az idősek „a szakadások összevarrásának karizmájával” segítenek felfogni a „nemzedékek folytonosságát”.[215] Gyakran a nagyszülők biztosítják a nagy értékek átadását unokáiknak, és „sokan megállapíthatják, hogy épp a nagyszüleiknek köszönhetik a keresztény életbe való bevezetésüket”.[216] Szavaik, kedvességük vagy a puszta jelenlétük segíti el a gyermekeket annak felismerésére, hogy a történelem nem velük kezdődik, hanem egy hosszú folyamat örökösei, és hogy tisztelniük kell a már megtett utat. Akik megszakítják a történelemhez fűző köteléket, nehezen fognak maradandó kapcsolatokat teremteni, és elismerni, hogy nem korlátlan urai a valóságnak. Tehát „az öregek iránt tanúsított figyelem minősít egy civilizációt. Figyel egy civilizáció az idősekre? Van helye az időseknek? Az ilyen civilizáció előbbre fog jutni, ha meg tudja becsülni a bölcsességet, az öregek bölcsességét.”[217]
  2. Társadalmunk nagy hibája a történelmi emlékezet hiánya. Ez a „már elmúlt” gondolkodás éretlen mentalitása. A múlt eseményeinek ismerete és a velük kapcsolatos állásfoglalás az értelmes jövő építésének egyetlen lehetősége. Emlékezés nélkül nem lehet nevelni. „Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre” (Zsid 10,32). Az idősek elbeszélései igen jót tesznek a gyermekeknek és a fiataloknak, mert összekapcsolják őket a család, a lakóhely és az ország átélt történelmével. Az a család, amely nem becsüli a nagyszülőket és nem törődik velük, akik pedig az élő emlékezete volnának, valójában szétesett család; az emlékező családnak ellenben van jövője. Ezért „ha egy civilizációban nincs hely az idősek számára, vagy kiselejtezik őket, mert problémát jelentek, ez a kultúra halálos vírust hordoz magában”,[218] mert „elszakad saját gyökereitől”.[219] Az árvaság érzésének kortárs jelensége, amely a szétszakítottságban, gyökértelenségben és az életnek alakot adó meggyőződések gyengülésében mutatkozik meg, kihívást jelent arra, hogy családjaink olyan helyekké váljanak, ahol a gyermekek gyökeret tudnak ereszteni a kollektív történelem talajába. (Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni buzdítása)

Láttuk, hogy a Magnificat akkor fakad Mária szívéből, amikor találkozik idős unokanővérével, Erzsébettel, aki a maga hitével, éleslátásával és szavaival segíti a Szüzet, hogy jobban megértse Isten benne való működésének, valamint a rábízott küldetésnek a nagyságát. És bennetek tudatosodott-e már, micsoda rendkívüli gazdagság forrása a fiatalok és az idősek találkozása? Mennyire becsülitek meg az időseket, a nagyszüleiteket? Teljesen jogosan vágytok arra, hogy „kirepüljetek”, nagy álmokat dédelgettek szívetekben, de szükségetek van az idősek bölcsességére és látásmódjára. Miközben odatárjátok szárnyaitokat a szélnek, fontos, hogy felfedezzétek gyökereiteket, és meghallgassátok az előttetek járók tanúságtételét. Értelemmel rendelkező jövő építéséhez ismernetek kell a múlt eseményeit, és azokat illetően állást is kell foglalnotok (vö. Amoris laetitia apostoli buzdítás, 191., 193.). Nektek, fiataloknak, megvan az erőtök, az időseknek pedig megvan az emlékezetük és a bölcsességük. Ahogyan Mária Erzsébethez: fordítsátok tekinteteket az idősek, a nagyszülők felé. Olyan dolgokat mondanak majd nektek, amelyek fellelkesítik elméteket és megérintik szíveteket. (Ferenc pápa üzenete a 32. ifjúsági világnapra, 2017. március 27.)

Az válaszolhatjátok: „De ez unalmas, mindig ugyanazt mondják”. Nem. Hallgassátok meg az időseket, valósítsátok meg álmaikat, tegyétek konkréttá próféciáikat. Ez a ti küldetésetek, ez az a küldetés, amit ma az Egyház kér tőletek. Nem tudom, hogy én leszek-e, de ott lesz a pápa Panamában. Felteszi majd nektek a kérdést: „Beszéltetek az idősekkel? Átalakítottátok álmaikat konkrét próféciává?” Ez a ti feladatotok. (Ferenc pápa a32. ifjúsági világnap vigíliáján, április 8-án tartott imavirrasztáson)

Az a társadalom – erre jól figyeljetek! –, amely nem becsüli meg a nagyszülőket, egy jövő nélküli társadalom. Abból az Egyházból, amely nem viseli szívén a nemzedékek közötti szövetséget, hiányozni fog az, ami valójában számít, a szeretet. Nagyszüleink megtanítják nekünk a házas és szülői szeretet jelentését. Ők maguk is családban nőttek fel, és gyermekként és testvérként is megtapasztalták a szeretetet. Ezért a tapasztalat és a bölcsesség gazdag kincsestárát jelentik az új nemzedékek számára. Nagy hiba, ha nem kérdezgetjük az időseket tapasztalataikról, vagy ha azt gondoljuk, hogy a velük való beszélgetés csak időpocsékolás. (Családok világtalálkozója, 2018. augusztus 25., Dublin, a családok ünnepe, Ferenc pápa beszéde)

Holnapután, február 2-án ünnepeljük Jézus templomban való bemutatásának ünnepét, amikor Simeon és Anna, mindketten idősek, a Szentlélektől megvilágosítva felismerték Jézusban a Messiást. A Szentlélek ma is ébreszt bölcs gondolatokat és szavakat az idősekben: hangjuk értékes, mert Isten dicséretét énekli és őrzi a népek gyökereit. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy az öregség ajándék, és hogy a nagyszülők összekapcsolják a nemzedékeket, hogy az élet és hit tapasztalatait közvetítsék a fiataloknak.
Gyakran elfelejtjük a nagyszülőket, és elfelejtjük, micsoda gazdagság forrásozik a gyökerek megőrzéséből és továbbadásából. Emiatt úgy döntöttem, hogy bevezetem a nagyszülők és idősek világnapját, amelyet minden évben július negyedik vasárnapján fogunk tartani az egész Egyházban, közel Szent Joachimnak és Szent Annának, Jézus „nagyszüleinek” emléknapjához.
Fontos, hogy a nagyszülők találkozzanak unokáikkal és az unokák találkozzanak nagyszüleikkel, mert – ahogy Joel próféta mondja – a nagyszülők álmokat látnak unokáik előtt, nagy vágyakat fogalmaznak meg, a fiatalok pedig, erőt merítve nagyszüleikből mennek előre, és prófétálnak majd.
Február másodika pedig pontosan a nagyszülők unokáikkal való találkozásának ünnepe. (2021. január 31., Angelus, Ferenc pápa vasárnapi beszéde)

Forrás: www.laityfamilylife.va